6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálFelújítják a pécsi sulikat

Felújítják a pécsi sulikat

Közel hatvanmillió forintot költ Pécs iskolafelújításra ezekben a hetekben. A város a szakmai működtetést ugyan átadta a Klebelsberg Intézményfenntartónak (KLIK), de az épületeket nem. 

Páva Zsolt polgármester lapunknak elmondta, azért döntött úgy a városvezetés, hogy megtartja az épületeket, mert így látott garanciát arra, hogy sikerüljön azokat felújítani. Most nyáron éppen ezért újabb 60 milliót költenek rájuk.

A Leőweyben új labor is épül majd
A Leőweyben új labor is lesz

– Tavaly negyven iskolában dolgoztunk, idén pedig 24 épületben vannak kisebb-nagyobb munkák – magyarázza Csizi Péter alpolgármester.

Eddig többek között az ANK uszodájában dolgoztak, a Budai Városkapu Iskolaközpont Zsolnay úti egységében a tetőszigetelést javították, a Bánkiban pedig a fűtési rendszert modernizálták. Ezekre a munkákra eddig 12 milliót költött Pécs.

A nyári karbantartások során további közel húsz intézményhez nyúlnak hozzá. A Jurisics úti suliban például a tetőn dolgoznak, a Bencze utcában megújítják a vizesblokkokat, a Köztársaság téri iskolában a homlokzatot teszik rendbe, a Nagy Jenő utcai óvodában a padlót cserélik, több más óvodában pedig több milliós tetőjavítások lesznek.

A nagyobb projektek közül lassan befejeződik az elhíresült IMS-szerkezettel épült Testvérvárosok terei iskola komplett szerkezeti megerősítése, modernizálása. Itt 600 milliót költenek el a nyár végéig, hogy szeptembertől egy teljesen újjáépített intézménybe térhessenek vissza a kertvárosi gyerekek.

A Leőwey Gimnáziumban szintén több százmillió forintos fejlesztés zajlik, ott laboratóriumot hoznak létre, és ahogy mondják: megteremtik a XXI. századi természettudományos oktatás feltételeit. Emellett az épületet is felújítják összesen mintegy félmilliárd forintból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő