Pangás – Védekeznek a pécsi éttermesek

Nem könnyű a pécsi vendéglátóhelyek dolga a nyári, főként a júliusi-augusztusi hónapokban, amikor gyakorlatilag kiürül a város. A külföldi és magyar egyetemisták hazautaztak, a turisták ebben a melegben pedig inkább a vízpartot választják a kultúra helyett. Megnéztük, hogyan védekeznek az augusztusi vendéghiány ellen a város éttermei, kávézói.

Néhány étterem a nyár utolsó hónapjában inkább a pihenést választja, és nem is nyit ki iskolakezdésig, mondván, olcsóbb zárva lenniük, mint alacsony forgalommal, kevés vendéggel várniuk a szeptembert, amikor újra megtelik a város.

A legtöbb, nyitva maradó vendéglátóhely forgalma is visszaesik a nyári hónapokban, ők ilyenkor különböző étel- és italakciókkal próbálják becsalogatni az embereket. A legkedveltebb a nagy melegben a gyümölcsleves és a hűsítő limonádé.

– Hiába vagyunk a belváros szívében, a betonrengeteg és a negyven fok feleannyi vendéget és turistát vonz, mint például tavaly – mondta Vörös Laura, a Murphy’s Pub üzletvezetője. – Az étterem egyébként klimatizált azoknak, akik a belső helyiséget választják, s kedvezményeket is biztosítunk az étel- és italfogyasztásból – teszi hozzá, mi módon próbálnak talpon maradni.

A pub forgalma a júliusi, augusztusi hónapokban harminc-negyven százalékkal esik vissza. Az üzletvezető szerint azonban minden rétegben érezhető a változás nyáron.

Napközben, a legnagyobb melegben csak kevesen merészkednek ki az utcára, így a kávézókat, éttermeket is elkerülik a vendégek.

– Este tele van a külső és a belső klimatizált helyiség is, viszont hétvégén alapból kihalt a város. Mindenki vízparton van, vagy a szabadságát tölti – magyarázta Siklósi Nikoletta, a Dóm Art Bistro üzletvezetője. – Próbáljuk hideg ételekkel és italokkal hűsíteni az embereket, valamint koktél- és sörakciókkal várjuk őket.

Az időjárásra való tekintettel az étteremben ingyen kapnak a vendégek szódát és csapvizet, ezzel is segítik nekik átvészelni a forróságot, s nagyobb kedvet csinálni az étkezéshez.

A kávézók talán könnyebb helyzetben vannak, mint az éttermek, ugyanis az emberek szívesebben ülnek be valahová beszélgetni egy pohár fröccs vagy limonádé mellett, mint például ebédelni.

– Este a terasz tele van, napközben inkább a törzsvendégek fordulnak meg nálunk – fogalmazott Mertlik László, a Blöff Coffe üzletvezetője. – Őszhöz képest gyengébb ugyan a forgalmunk, de alapvetően sokan vannak. Esténként élőzenével csalogatjuk a vendégeket, de sportközvetítéseket is nézhetnek nálunk. Úgy veszem észre, az idei szezon jobb a tavalyinál – tette hozzá.

A Hangulatsziget Fesztivál egyébként sokat dobott mind az éttermek, mind a kávézóhelyek forgalmán, ezért a vendéglátósok örömmel fogadták a kezdeményezést, mint mondták, érezhető volt a pozitív hatása.

– Nyáron sem esik vissza a forgalmunk, ennek talán az az oka, hogy olyan vendégkörrel rendelkezünk, akik nem utaznak el nyaralni, viszont ha a Sétatéren van valami, azt megérzi a hely – mondta Felcser Dávid, a Nappali tulajdonosa. – Egyébként annyira meleg van, hogy a rozéfröccs helyett inkább a fehéret isszák a vendégeink, a legkelendőbbek a limonádék, amit jól telepakolunk gyümölcsökkel – mondta.

A lapunk által megkérdezett helyek vezetői egyébként abban bíznak, hogy egy-két héten belül jelentősen megnövekszik a forgalmuk. Azt mondják, augusztus második felétől egyetemisták ezrei „veszik be” a belvárost, így a most esetlegesen keletkező veszteségeket igyekeznek gyorsan ledolgozni majd.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. vagyok, hogy a biztonsági szempontokat mellőző trafik törvény alkotójának erről mi a véleménye: ÉLETVESZÉLYBEN AZ EGY SZEMÉLYES BE NEM LÁTHATÓ TRAFIKOSOK!
    NEMZETI DOHÁNYBOLTOK
    KI VÉDI MEG AZ ALKALMAZOTTAT?
    SAJÁT MAGA, HA TUDJA. RÉGEBBEN ÍRTAM, HOGY KIEMELT KOCKÁZATÚ AZ ÍGY KIALAKÍTOTT DOHÁNYBOLT.
    SZAKSZERŰTLEN, NINCS MECHANIKAI VÉDELEM!!!
    KAMERA A MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYT RÖGZÍTI, NINCS PREVENTÍV MEGOLDÁS. ÉRTI VALAKI???
    AZ ALKAMAZOTTAT A VÁSÁRLÓTÓL BIZTONSÁGOS MECHANIKAI VÉDELEMMEL EL KELL VÁLASZTANI.
    AMÍG EZ NEM TÖRTÉNIK MEG , ÉLETVESZÉLYBEN DOLGOZNAK. (MINIMÁLBÉRÉRT, TERMÉSZETESEN)

Comments are closed.