Szuvenír is lehet még a Magasházból

A pécsi önkormányzat nemrég vásárolta vissza a szebb napokat is látott legendás pécsi szellemházat. Eltökéltek a bontás kapcsán és az is kiderült, hogy parkot alakítanának ki a helyén.

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere kedden reggel a Magasház tövében jelentette be, hogy azt tervezik, parkot létesítenek az épület helyén.

A tervek szerint a bontás előtti időszakban éjjelente világítják majd a monstrum alját, valamint megerősítik annak kerítését és őrzését.

Csizi arról is beszámolt, hogy a bontási tervek már elkészültek, hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást a bontásra.

Csizi magasház

A városvezetés szándékosan nem akar pontos dátumot mondani arra vonatkozóan, mikor tűnik el a szellemház, ugyanis nem kívánnak felelőtlen ígéretekbe bocsátkozni. Annyi biztos, hogy nagyon eltökéltek a bontásra és folyamatosan tájékoztatni fogják a pécsieket arról, miként áll a Magasház ügye.

– Nagyon sokan érdeklődnek a ház ügyében, de a pécsiek hitetlenkedve fogadják az újabb fejleményeket, mert az elmúlt évtizedekben annyi ígéretet halottak már – mondta Csizi Péter. – Sokakat érdekel az is, hogyan tüntetik el majd az épületet, miképpen zajlik majd a munka, valamint az is, milyen lesz a ház helyén kialakítandó park. Ez utóbbi a reményeink szerint már jövőre használható lesz.

A bontásra a kormány támogatást nyújt.

– Felvettük a kapcsolatot Pintér Sándor belügyminiszterrel, személyesen  beszéltünk vele annak érdekében, hogy a sokat emlegetett egymilliárd forint minél hamarabb rendelkezésre álljon – szögezte le.

Csizi Péter  azt is elmondta, a munkálatok elvégzésére gyorsított közbeszerzési eljárás keretében keresnek vállalkozót, hiszen az épület életveszélyes. Kérdésre válaszolva hozzátette: ugyan a közbeszerzés során a jogszabályok alapján nem szabhatják meg a pécsi alvállalkozók alkalmazását, de bíznak abban, hogy minél több helyi társaság részt vesz majd a feladatban.

Az alpolgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés a  ház iránt, ezért felmerült, hogy egyes részeit szuvenírként értékesítik majd.

[note]

A PécsMa.hu Magasház híradója elérhető a Facebookon, innen első kézből tájékozódhatnak a városlakók az épület sorsáról.[/note]

Hirdetés