Nyáron bontják a Magasházat

Már kipakolták, de a falak maradtak

Nyáron megkezdődhet a Magasház bontása Páva Zsolt polgármester szerint. Az ingatlan tulajdonosa ellen már folyamatban van a felszámolás, így hamarosan ismét önkormányzati vagy állami birtokba kerül az épület. Ez a bontás és az arra érkező kormányzati támogatás feltétele.

Újabb fejezete előtt áll a pécsi Magasház ügye, miután elkészült, s jogerőssé vált a bontási terv. Hargitai János kormánymegbízott lapunknak elmondta, kizárólag olyan dokumentumot vártak, s fogadott el a hivatal, amely garantálja, hogy a környék élhető marad. A kormányhivatal szerepe, mondta Hargitai, mostantól arra korlátozódik, hogy felügyelje a terv pontos megvalósulását, a határidők betartását.

A tulajdonosnak fél éve van a munkára, azaz októberig végezni kell a romok eltakarításával, de a határidő módosítását persze lehet kérvényezni; Hargitai szerint erre meg is adják a lehetőséget, ha a körülmények úgy kívánják.

Egyre közelebb...
Egyre közelebb…

A Magasházat még a szocialista Tasnádi Péter polgármestersége idején adták el egy spanyol befektetői csoport projektcégének, ezt a társaságot szerezte meg egy pécsi magánszemély. A cég ellen felszámolási eljárás van folyamatban, ennek részeként adhatják el ismét a Magasházat.

– A célunk, hogy az épület ismét közösségi – állami vagy önkormányzati – tulajdonba kerüljön, de a felszámolás mindeddig lassan haladt. Ezért kértük a miniszterelnök, illetve a kormány segítségét, hogy végezze el az állam a feladatot. A folyamat két héten belül lezárulhat – mondta lapunknak a polgármester.

Páva Zsolt azt mondta, ha ismét birtokon belül lesz az önkormányzat vagy az állam, rövid időn belül kormányhatározat születhet arról, hogy az állam biztosítja becslések szerint egymilliárd forintra tehető bontási költségeket, ahogy azt korábban Orbán Viktor miniszterelnök megígérte. A polgármester szerint a nyáron indul meg az épület szétszedése.

[box title=”Így bontanak” box_color=”#37b9e2″]Hargitai János elmondta: fontos szempont volt, hogy a környék lakóinak életét a lehető legkisebb mértékben borítsák fel a munkálatok. Csak olyan súlyú terhelésre lehet számítani, mint egy nagyobb építkezésen. A bontás a terv szerint szintről szintre halad leginkább hétköznapokon normál munkaidőben. Egy toronydaru emeli le egyben az elemeket, majd teszik azokat teherautókra. Egy nap maximum tíz nyergesvontató hagyja el a Megyeri teret a 6-os út irányába. A darabolást Pécstől távol végzik.[/box]

Hirdetés

19 HOZZÁSZÓLÁS

  1. amúgy ha ennyire nem értenek az egészhez el se kezdjenek itt bontani semmit mert tömegszerencsétlenség lesz

  2. Hat hónap alatt kell lebontani, de nyáron kezdik.
    Megint dilettánsok döntöttek, vagy csak össze-vissza beszélnek mert a fáradságot sem veszik, hogy tájékozottak legyenek a bontási technológiában, a szállításban.

    Kellene a rajz a belterületi térképen, hogy hol- és meddig húzódik a zaj és levegőszennyezés hatásterületének határvonala. Ez “beszédes” lenne, mindenki vizuálisan látná, hogy meddig terjed a két legfontosabb szennyezés.

    Egyébként, amíg magasan dolgoznak (pár emelet felett) addig a zaj sok százméteres környezetben mindenkit fog érinteni, a használt flex- és egyéb gépek működési zajától függően (részletek a hatásvizsgálatban kell legyenek!).

  3. 10 kamion/nap?Aki ezt leírta nem látott még építkezést…:-) Talán 10/órát akart írni…:-)))

  4. lefogadom, hogy még 20 év múlva is azzal kampányolnak majd a politikusok, hogy majd ők lebontják a magasházat…

  5. fod:

    A hozzád, illetve az építész ismerősödhöz hasonló bohócok ülnek most a parlamentben is.

  6. moderátor:

    A hozzád hasonló alacsony intelligenciával bírók miért mindig a “moderátor” nevet aggatják magukra? Enter előtt inkább gondolkozz, nem fog megártani, és mellesleg hatalmas baromságot írtál. Ha kiskorodban nem lógtál volna annyit, most ezt is értenéd. : ))))

  7. Olvasva a hozzászólásokat az jutott eszembe, hogy a 70-es 80-as években nem kellett volna beengedni a bányászokat a városba.

    Mára ezekből az emberekből hírportálokon, fórumokon építészmérnök, agysebész vagy közlekedésmérnök lett.

  8. Köztudott, hogy legalább félmilliárdnyi betont pumpáltak a szerkezetbe pár éve, szuperstabil. Aki ezt a betonkolosszust lebontja, az minimum építészeti Nobel-díjat kap. Nem lesz itt bontás sem idén, sem máskor.

  9. Várom a többi “szakértő” hozzászólását is.
    Pécsi Lakos :
    Ha annyira jó az állapota miért nem vetted meg te 1 forintért anno ? És akkor a lakásproblémád( meg az egész rokonságé) meg lenne oldva.
    rePécsi :
    Egy családi ház bontása kb 600.000 ft-ba kerül, akkor ez 500.000 ból megoldható lenne ? Inkább majaknak hiszek.

  10. Pécsi Lakatos

    Az épület statikailag ingatag még a megerősítés ellenére is. A feszítőpászmák teljesen tönkre vannak menve, ez az épület halálra van ítélve csak idő kérdése. Csak bontani lehet!!!

    építész vélemény

  11. Félmillióból nyilván nem lehet lebontani, a pesti cég gondolom felvenné a félmilliót, és egy percen belül eltűnne.

    Ha magának a háznak van is baja, szerintem a galambszar még simán évszázadokig egyben tartaná.

  12. Egyetértek veled. Egy múltkori cikkből pedig az derült ki, hogy egy pesti cég félmillió forinból elbontaná. Talán velük kellene szerződni. Bár igy kevesebb pénz jutna a zsebekbe.

  13. A háznak semmi baja, szimplán mindenki a pénzt látta / látja benne. Csak a mostani kormány rájött, hogy a bontással többet kaszálhat. Simán lehetne lakható is. Szánalmas… 🙂

Comments are closed.