Páva Zsolt: Köszönet a bányászoknak!

Egy veterán bányász napjainkban

A Hősök terén indult el pénteken a bányásznapi programsorozat. A 63. ünnepségen Páva Zsolt, Pécs polgármestere a városlakók köszönetét tolmácsolta a bányászok felé, akiknek a munkája rengeteget jelentett az elmúlt évszázadokban a megyeszékhelynek.

A megemlékezésen egyesületek, szakszervezetek és politikai pártok is elhelyezték koszorújukat az idén 75 éves Hősök terei emlékműnél.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere közölte, ezelőtt húsz évvel zárta be kapuit az utolsó pécsi mélyművelési bánya Vasason, s joggal vetődik fel a kérdés: van-e helye az ünneplésnek, ha már nincs bánya? A városvezető szerint erre egyértelműen igennel kell felelni, hiszen olyan nyomott hagyott a bányászat a város életében az elmúlt évszázadokban, hogy az ünneplésnek helye van. Köszönet a bányászoknak, leszármazottainak – emelte ki.

A polgármester szerint Pécsett nincsen olyan család, amely – így vagy úgy – ne kötődne ehhez a tradícióhoz, sokan köztünk élnek, tovább örökítik a hagyományt. Kitért arra is, hogy a keleti városrész korábban szebb napokat látott, és bízik abban, hogy e terület visszanyeri régi elismerését. Ehhez már Györgytelepen elindult egy program, aminek célja, a terület felértékelése, valamint szabolcsfaluban is új közösségi házat alakítanak ki.

A rövid ünnepség után a résztvevők a csertetői emlékműhöz vonultak fáklyákkal. -Szombaton Pécsbányán, vasárnap pedig az Ágoston téren tartanak megemlékezést. Szeptember első napján ünnepeljük Pécs város napját is, valamint a városi tanévnyitót is ekkor rendezik meg.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha ma még lennének igazi bányászok, akik 20- néhány évvel ezelőtt még voltak , ma nem lenne trafikmutyi, devizamaffia, földrablás, közoktatés helyett népbutítás, 4 éves várólisták, szabadrablás politikusoknak, bankároknak, műkődne az igazságszolgáltatás, nem ölnének öregeket saját házukban, nem lenne egy embernek öt állása, a másiknak meg semmi, nem menekülnének el a dolgozni akarók, kinyílnának a börtönök a fehérgalléros bűnözőknek,kijönnének onnan az ártatlanok, nem lennének naponta tüntetések,mert a hatalmasok besz…….k ,és nem bújnának a váraikba, óvodák és bölcsődék épülnének stadionok helyett, nem lógatná a fejét a munkanélküli, a nyugdíjas, a beteg, az egyetemre be nem jutó, nem lenne háromezer öngyilkos- / már 3200 !/ József Attilát nem a Duna rakparton néznénk elbújtatva , néha vehetnénk magunknak egy.egy könyvet is, belülről is látnánk színházat, nézhetnénk normális tv-t igazi hírekkel, nem kellene néznünk a brutális , vagy kiagyalt hü……………t, fizetést kapnánk,nem alamizsnát, a nyugdíjas be tudna fűteni, a melós el tudna menni nyaralni, új ruhátés cipőt vennénk,nem kitaposottat,….. folytassam?!

  2. Jó képek .) tetszik , felvonuláson a PÁROMMAL szereplünk ; Köszönet *.* Zoli

Comments are closed.