11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálPáva Zsolt: Trianon már nem tabu

Páva Zsolt: Trianon már nem tabu

Már nem számít tabunak Trianon – mondta a vasasi templomkertben elhelyezett Trianon emlékműnél Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Nemzeti Összetartozás Napján.

A vasasi templom kertjében tizedik alkalommal emlékeztek meg a trianoni döntésről, amelynek során Magyarországot feldarabolták. A parlament 2010-ben nyilvánította június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává. 1920-ban ezen a napon a Versailles melletti Nagy-Trianon palotában hozott döntés értelmében a vesztes központi hatalmak oldalán harcoló Magyar Királyság területének mintegy kétharmadát elcsatolták az ott élő lakossággal együtt.

IMG_1917 másolata
Páva Zsolt szerint sokat változott a gondolkodás Trianonról

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a megemlékezésen elmondta, a döntés rendkívül káros volt Magyarországnak, hazánk kétharmada veszett el, megfosztották az országot erőforrásaitól. A II. világháborút követően nem lehetett a beszélni e traumáról, de a rendszerváltás után sokáig a közbeszédben sem volt fontos téma Trianon. A mélypont a kettős állampolgárságról szóló népszavazás volt, mondta.

– 2010-ben, az Orbán-kormánnyal elindult a nemzetegyesítés folyamata, amelynek fontos állomása volt a kettős állampolgárság megadása szavazati joggal és a trianoni gyásznaphoz kapcsolódóan a Nemzeti Összetartozás Napjának létrehozása – mondta Pécs polgármestere. – Ami igazán örömteli, hogy az elmúlt években nagyon sokat változott az emberek gondolkodása, ma már senki sincs a határon túliak állampolgársága ellen és már nem számít tabunak Trianon, ami a feledésből komoly nemzeti üggyé vált.

Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hazánk tíz éve tagja az Európai Uniónak, és ezen belül kell eljutnunk oda, hogy a tőlünk elszakított nemzettársainkkal a kapcsolat rendezett, normális, határokon átívelő legyen.

– 2014-ben a magyarok nagyon határozott döntést hoztak, olyan képviselőket választottak meg, akik kiállnak a magyar érdekek mellett. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a magyar a magyarnak társa, testvére, egyenrangú partnere lehessen – fűzte hozzá.

A résztvevők az ökumenikus istentisztelet, beszédek meghallgatása és a koszorúzás után a Székely Himnuszt is elénekelték a megemlékezés zárásaként.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő