Pécs 2020: a jövő Pécse

A “Pécs 2020″ ciklusindító rendezvényen a Kodály Központban mutatták be a pécsi polgármesteri programban vállalt stratégiai célkitűzések következő években megvalósítani kívánt beruházásait. A péntek délután 17 órakor kezdődött programon megismerhettük azokat a városfejlesztési elképzeléseket, amelyek meghatározzák Pécs jövőjét a következő öt évben.


Frissítve (18:40): “Combos” vállalás

fidesz évadnyitó-páva zsolt1
Páva Zsolt zárásként azt mondta, ha csak az előadásokban elhangzott sarokszámokat tekintjük, akkor “combos” a vállalás, de működni fog.

– Támogassák ezt a vállalást, és vegyenek részt minél többen a konzultációban, hiszen együtt szeretnénk ezt a várost szebbé, jobbá tenni – fejezte be Páva Zsolt.

Frissítve (18:30): A munkahelyteremtés a fő 

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője előadásában az előző uniós finanszírozási ciklus problémáiról is beszélt. Mint mondta, az elnyert források nem a helyi szükségletek, gondok megoldására irányultak, sokszor hiányzott a pályázati önerő is, miközben a városok egymás vetélytársai lettek. Az új ciklusban viszont önerő-alapot hoznak létre, valamint helyben tervezik meg a fejlesztéseket. Már nem várják a pályázati kiírásokat, hanem felmérik az igényeket, és azok szellemében pályáznak. Pécsnek jelenleg már 31,4 milliárd forintnyi forrás áll a rendelkezésére, de ehhez még az egyetem, a gazdasági szektor és a civil szféra forrásai is hozzájönnek.
fidesz évadnyitó-csizi péter3

Az Új Széchenyi Terv céljai között van a környezetvédelem, a kutatás, technológia-fejlesztés, az oktatás, a képzés, a szakképzés javítása, a helyi vállalkozások beindítása, ösztönzése, a fenntartható közlekedés fejlesztése.

Pécs célkitűzése ugyanaz, mint az Európai Unióé: egy gazdaságilag aktív város létrehozása annak érdekében, hogy csökkenjen a kiszolgáltatottsága – mondta Csizi Péter. Ennek alappillére a munkahelyteremtés, a termelés növelése, a biztonságos és élhető terek, közszolgáltatások kialakítása. Hozzátette: fontos elem az önkormányzat működési költségeinek csökkentése, hiszen a rezsiköltségek lejjebb szorításával több pénz marad más problémák megoldására.

Uniós forrásból önkormányzati ingatlanokat alakítanak át, így az Ifjúság Házban – informatikai szolgáltatást nyújtó – SCC központot, a Puskin téri volt kollégiumból pedig call centert hoznának létre. A beruházásokkal képzett fiataloknak tudnak munkahelyet teremteni világcégekkel történő együttműködés keretében.

Komoly összeget fordítanak a pogányi repülőtér fejlesztésével az M60-as autópálya mellett logisztikai park, valamint egy Nemzetközi Egyetemi Képzőközpontot kialakítására. A jövőben pécs-baranyai befektetésösztönzési iroda működik majd a városban, a helyi vállalkozások számára pécsi barnamezős iparitelephely-programot hirdetnek, valamint gépipari életpályaprogram lesz a gyakorlati képzés megerősítésének érdekében.

Úgynevezett rövidellátási láncot alakítanak ki, hogy a pécsi, baranyai termelők eljuthassanak a pécsi piacokra, s a közétkeztetésben is megjelenhessenek a termékeik. Fejlesztik a piacokat, a pécsi vásárcsarnokot.

A pécsi költségcsökkentés és energiahatékonyság érdekében önkormányzati ingatlanok korszerűsítésére is kerül sor, napelemparkot hoznak létre Tüskésréten, saját szervizbázist alakítanak ki, továbbá feltárják Pécsett a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket. A város turisztikai vonzerejét többek között a Nick-udvar fejlesztésével, a belvárosi Kreatív Pláza kialakításával, belvárosi múzeumközponttal, valamint a Pécsi-víz völgyének fejlesztésével növelnék.

Csizi Péter előadásában kitért rá, intermodális közösségi központot, kelet-nyugati buszfolyosót és a mostaninál több kerékpárutat is építene Pécs a tervek szerint. A következő hét esztendőben 40 milliárd érkezik a városba, és 2019-re 6000 új munkahely jöhet létre a baranyai megyeszékhelyen.

Frissítve (18:00):  A PTE nagyon készül a 650 éves jubileumra

Jarjabka Ákos, a PTE KTK dékánhelyettese a pécsi egyetem vonzerejének fejlesztéséről, teljesítményének növeléséről beszélt, ami a közelgő ünnepi év kiemelt célkitűzése lehet.
fidesz évadnyitó-ákos1

A pécsi egyetem ugyanis 2017-ben ünnepli alapításának 650 éves jubileumát, ennek kapcsán minél több partnerszervezetet vonnának be az universitas azon programjába, amelynek kettős a célja: egyrészt a nemzetközi elismertség növelése, másrészt az, hogy a pécsiek is büszkék legyenek az intézményükre. Idén már felvezető programokat tartanak, jövőre pedig “Pécs és te, avagy mindenki pécsi akar lenni” címmel indítanak projektet, a jubileumi évben pedig nemzetközi és országos kommunikációs kampányt hirdetnek.

Jarjabka Ákos szerint az egyetemnek ki kell törnie a regionális szerepéből, és minél több, határainkon túl élő magyart kell elérnie. Ennek érdekében diaszpóraprogramot hirdet a PTE, a hallgatói toborzásra, a képzési igényekre pedig egy külön szervezetet hoznak létre. A jövőben kiemelt programként kezelik a hallgatók munkavállalási lehetőségeinek növelését.  Szintén fontos cél egy belvárosi egyetemi szolgáltatóközpont létrehozása, ami a külföldi diákok igényeit szolgálná, de a pécsiek előtt is nyitva állna.

Frissítve (17:37):  Emil Boc: közös pontok a két város között

Nagyra  értékelte Pécs öt évre szóló programját  Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Románia korábbi miniszterelnöke, aki szerint egy polgármesternek, egy városnak kell olyan stratégiát alkotnia, amely évekre előre meghatározza a jövőjét, különösen úgy, hogy erről a helyiek véleményét is kikéri. Hozzátette: a pécsi stratégia egyik sarokpontja a munkahelyteremtés, a kolozsvárinak pedig a beruházások, a munkahelyteremtés és életminőség javítása. Mint mondta, az erdélyi városban innovációs központot szeretnének létrehozni, amivel 20 ezer új munkahelyet teremtenének.

– Sok a közös pont: Pécs első testvérvárosa Kolozsvárnak, mindkét városban működik egyetem, Kolozsváron közel 100 ezer hallgató tanul 10 különböző egyetemen, aminek köszönhetően sok nagyon jól képzett munkaerő áll rendelkezésre a városban – mondta Emil Boc. Ezért is helyes, hogy a pécsi stratégia középpontjában az universitas áll, ami fontos vonzerőt jelenthet az új beruházások számára.
fidesz évadnyitó-kolozsvár polgármestere3

Összeköti a két várost az Európa Kulturális Fővárosa program is, hiszen Kolozsvár 2021-ben pályázza meg ezt a címet, így sokat tanulhatnak a baranyai megyeszékhelytől. A kolozsvári polgármester szerint példaértékű projekt a Zsolnay Kulturális Negyed megvalósítása is.

Frissítve (17:20): Konzultációt hirdetett Páva Zsolt

Zsúfolásig megtelt a Kodály Központ földszinti konferenciaterme pénteken a “Pécs 2020″ elnevezésű ciklusindító rendezvényen. Az eseményen előadást tart Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Románia korábbi miniszterelnöke, Jarjabka Ákos, a PTE KTK dékánhelyettese, Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője, valamint Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Páva Zsolt köszöntőjében elmondta, fordulóponthoz érkezett Pécs, miután végre nem a múlt hibáival kell foglalkozni, hanem a jövővel; a 2020-ig tartó időszakban olyan lehetőségek nyílnak meg a város előtt, mint korábban soha, hiszen Pécs közel 40 milliárd forintnyi pályázati forrást használhat fel a következő években, aminek köszönhetően gyökeresen megváltozhat a város.

– A legfontosabb Pécs gazdaságának megerősítése és szeretnénk, ha az uniós források elköltése kapcsán a pécsiek elmondanák a véleményüket, ezért két hónapig tartó kampányt indít a város február elején, azaz a jövő héten. A keret adott, a finomhangoláshoz várjuk a pécsiek meglátásait. Számítunk a pécsi polgárokra – mondta Páva Zsolt, aki ezzel hirdette meg a Pécs2020 konzultációt. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés