Pécs: kútba is szórhatjuk a hamvakat

Szinte csak az idősebbek járnak ki rendszeresen a pécsi temetőbe az elhunyt szeretteik sírjához, de lehet, már oda sem fognak. Ezentúl Pécsett vízbe is szórhatjuk hozzátartozóink hamvait.

Mindenszentek napján avatják fel a pécsi köztemető új szórókútját, amit az északi bejárathoz közel, a ravatalozó mögött húztak fel. A hazánkban még kevésbé elterjedt, néhány temetőben azonban már működő szökőkút arra hivatott, hogy a hamvakat abba szórják a hozzátartozók, és zene mellett helyezzék örök nyugalomra szerettüket.  A pécsi sírkertben egy tér közepén áll a Zsolnay-gyár által díszített kút.

szökőkút temetúben (12)
Tavasszal már működni fog a szökőkút

A Pécsi Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója, Maruzs Erik közölte, az országban másutt legfeljebb egy méter átmérőjű kút van egy tíz-húsz négyzetméteres terület közepén, míg Pécsett ennél nagyobb maga a szökőkút is, valamint az azt övező, közel 800 négyzetméteres, gránittal burkolt terület. Szerinte a pécsi létesítmény lényegesen elegánsabb is, mint a hozzá hasonló építmények az országban.

[note note_color=”#ab598d”]Tistyán László pécsi szociológus szerint az anyagi okokon kívül három oka lehet annak, hogy ilyen igények is felmerültek. – A generációk közötti kapcsolatok megváltoztak, sokkal kevésbé szoros, mint hetven évvel ezelőtt – mondta. – Másrészt ma olyan világban élünk, a reklámok azt sugallják, hogy a jelennek kell élni, a nagyszülő halála már a múlt, azon tovább léphetünk, mert már megtörtént. Hozzátette: „a halálnak, elmúlásnak ebben a világban nincsen szerepe, nem fér bele, ebből adódik, hogy az elhunytakhoz fűződő emlékek is felszín alattiak”.[/note]

– Magunk is tapasztaljuk, hogy évről évre nő a hamvasztásos temetések száma, miközben kevesebb a koporsós búcsúztatás – mondta. – Ma már szeretnék megadni a módját, különlegessé tenni a hamvasztásos temetést is, ezzel együtt megváltoztak a szokások: a fiatalok már nem mennek ki hetente, kéthetente sírkertbe, ma már csak az idősebb korosztály teszi ezt meg.

szökőkút temetúben (1)
Még épülőfélben

Erre reagálva hozták létre a díszkutat, hiszen a hamvak vízbe szórásával nincs szükség sírhelyre, amit gondozni kellene. A pécsi temető tervei szerint várhatóan csak egy nagyobb üveglapra gravírozzák majd fel az elhunytak neveit – egy lap és néhány betű állít majd emléket a halottaknak. A szökőkutat idén már nem indítják a közelgő tél miatt, először jövő tavasszal lehet majd igénybe venni ezt a temetkezési formát.

[note note_color=”#6c66ff”]A törvény egyébként a hamvak hazavitelét korlátozza novembertől: csak akkor szabad ezt megtenni, hogyha az elhunyt ehhez a végrendelete szerint is hozzájárult, valamint a többi hozzátartozó is jóváhagyta. A legtöbben otthonukban tárolják szerettük földi maradványait, mert az jóval olcsóbb, mint a temetőben kolumbáriumban elhelyezni.[/note]

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkRossz volt a gázkazán
Következő cikkImportpaprika jön

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Csak arra lennék kíváncsi, mivel a temetkezési vállalat ez hány százezerbe fog kerülni ?????

  2. Mondjuk úgy, eléggé elgondolkodtató a kötelékek hiánya…. A szeretet elmúlása pedig tragikus…. Sajnálom, h. a gyerekemnek ebben a gépies világban kell felnőnie. Aki nem ragaszkodik a gyökereihez, az maga sem képvisel értéket.

  3. Szerintem ezt már régen megkellett volna építeni. Énis ezt a vízsugarat fogom kérni.

  4. Nagyon szép, de miért tartott ennyi ideig, mig elkészült? Ha jól emlékszem, tavasz elején kezdték el.

Comments are closed.