6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálAkik kemény időkben építették fel a várost

Akik kemény időkben építették fel a várost

Immáron ötödik alkalommal köszöntötte a város a pécsi időseket az Idősek Világnapja alkalmából a Kodály Központban. Hagyományos módon, október első két napján a pécsi idősek évtizedes munkáját hálálta meg a pécsi városvezetés, egy nívós ünnepi koncertsorozattal.

A város idén is tiszteletét fejezte ki a pécsi szépkorúak előtt október első két napján, az Idősek Világnapja alkalmából, mégpedig egy kifejezetten a számukra rendezett színvonalas koncertsorozattal. Fellépett a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett táncosai is megmutatták mit tudnak, és a Liszt Ferenc Zeneiskola kis virtuózai is bemutatkoztak a Kodály Központban.

Ünnepi gálával köszöntötték az időseket
Ünnepi gálával köszöntötték az időseket

Az október elsején, csütörtökön tartott előadássorozat előtt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntő beszédében elmondta, hogy Magyarország alaptörvénye nem hiába tartalmaz több passzust is arról, hogy gondoskodnunk kell az időseinkről, hiszen az előttünk járó alkotó generáció életen át tartó munkájának köszönhetjük azokat a szellemei és épített értékeket, melyekből a mai napig gazdálkodunk, melyeket továbbgondolunk és fejlesztünk. A pécsi időseknek mindezen munkájáért pedig a város, és a pécsiek is köszönettel tartoznak.

Az idősekre építkezünk
Az idősekre építkezünk

Csizi Péter országgyűlési képviselő az október 2-ai Idősek Napján köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város már 5 éve tartja fontosnak, hogy az alkalom apropóján megvendégelje a szépkorúakat, hisz az ő életművük, munkásságuk, élettapasztalatuk az, amire a mai fiatalok építkezhetnek.

Tisztelegtek előttük
Tisztelegtek előttük

Épp ezért nem kérdés, hogy köszönettel tartozunk nekik, főleg pedig azért, mert egy olyan korszakban – a 20. században – tevékenykedtek, mely a magyar történelemnek egy nagyon nehéz időszaka volt. A kultúra városában pedig egyértelműen kulturális programmal kell kedveskedni azoknak, akik kemény munka árán  tették naggyá ezt a várost.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő