5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs Aktuál72 óra kompromisszum nélkül

72 óra kompromisszum nélkül

Csizi Péter alpolgármester, Udvardy György megyéspüspök és Nagy Norbert, a pécsi egyházmegye ifjúsági referense részvételével indult útjára a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű programsorozat pécsi állomása. Idén október 9. és 12. között rendezik meg azt a szociális önkéntes akciót, amelynek célja a fiatalok közösen tegyenek egymásért, másokért és a környezetért.

Pécsen 250 fiatal vesz részt az önkéntes munkában, amelynek során három napon keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat, azaz egyebek mellett szociális intézményeket, játszótereket, közterületek tisztítanak meg, vagy kulturális műsorokat szerveznek különböző közösségek számára.

udvardy

Udvardy György megyéspüspök a fiatalokhoz szólva Ferenc pápa egyik gondolatát emelte ki, amely szerint az evangelizáció nem más, mint a világ és környezet megszépítése általunk.

– Ti fiatalok tele vagytok ötlettel és energiával, s az önkéntesség lényege, hogy a jót hol lehet megtenni örömmel, mit lehet széppé tenni.

Csizi Péter alpolgármester a kötelező önkéntesség sokak szerint önellentmondó fogalmának tisztázásával igyekezett rávilágítani eme program fontosságára.

– Két éve kötelező az önkéntes munka az érettségi megszerzéséhez. Azóta sok kritika éri, hogyan lehet kötelező valami, ami önkéntes? Hogyan kérheti azt a kormány, hogy az önkéntesség egyfajta előfeltétele legyen az érettséginek? Gondoljunk bele, hogy tanulmányaink során mennyi kötelező feladatot kell teljesítenünk. Vannak kötelező olvasmányok, amiket az érettségihez kell elolvasnunk, de felnőttként már önkéntesen vesszük le a polcról a könyveket. Kötelező a mozgás a mindennapi testnevelés során, de milyen jó felnőttként rájönni arra, hogy egy jó futás mennyire jót tesz a Mecseken egy hosszú nap után. A nyelviskolákban is sok olyan felnőtt van, akik nem éltek a kötelező nyelvoktatással és most sok energiát fordítanak arra, hogy tudjanak legalább egy idegen nyelven beszélni. Rengeteg kötelező dolog van az életünkben, amelyek később aztán természetessé válnak. Ez a cél – fogalmazott az ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő