Pécsett bálozott egy 100 éves bácsi és egy 107 éves néni

Egy 100 éves pécsbányai bácsit és a megye legidősebb nénijét, a 107 éves Ica nénit is köszöntötte Őri László alpolgármester a Zipernowsky Károly utcai idősek otthonában tartott hagyományos szeptemberi szüreti mulatságon.

Sokéves hagyomány a Zipernowsky Károly utcai idősek otthonában, hogy szeptemberben szüreti bált rendeznek az otthon lakóinak és a nappali klubjuk rendszeres látogatóinak. Idén sem volt ez másként, a nyugdíjasok, hozzátartozóik, és a szociális intézmény munkatársai csütörtök délelőtt kezdtek bele az őszköszöntő buliba.

Őri Lászlót minden évben meghívják a szüreti bálba

A szüreti mulatság elején Berkiné Kovács Olga, az Integrált Szociális Intézmény vezetője köszöntötte az otthon bentlakóit, és a megannyi egybegyűlt klubtagot. A bált Őri László, Pécs alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy az intézmény vezetősége és dolgozóik által rendezett hagyományos szüreti ünnep fontos rendezvény, hiszen minden évben boldogságot hoznak vele az otthon lakóinak életébe.

Az idősek klubjának tagjai is megjelentek az ünnepségen 

Az alpolgármester kiemelte, hogy minden évben örömmel fogadja az otthon meghívását, az idei alkalom azonban kiemelten jelentős, mivel – folytatta – nemrég, néhány hónapja egy új lakó érkezett az intézménybe. A kereken 100 éves Csokonya János Pécsbányáról költözött az otthonba, ahol a mulatság keretében köszöntötte őt Őri László.

Őri László tavaly 106. születésnapján köszöntötte Ica nénit

A városvezető ezután üdvözölte Pécs és Baranya legidősebb hölgyét, az intézményben élő 107 éves Ürge Gyuláné Ica nénit is.

Csokonya János és Őri László eldiskuráltak a bálon

– Azt gondolom, hogy János bácsi és Ica néni életvezetésükkel, szép korukkal példát mutatnak a pécsieknek, főként pedig a pécsi fiataloknak. Egy nagyon nehéz időszakban élték ők le életük nagy részét, átélték a trianoni tragédiát, az első és a második világháborút, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, a szocializmus évtizedeit. A történelem viharaival átszőtt évszázadot mégis jó egészségben, szellemi frissességük megőrzésével élték át. Az ő évszázados élettapasztalatukból és bölcsességükből sokat tanulhatunk, jó példaként állhatnak előttünk – mondta az alpolgármester.

Jó hangulatban telt a bál

A Zipernowsky Károly utcai Integrált Szociális Intézmény 1990-ben nyitotta meg kapuit, az ott dolgozók pedig azóta – több mint negyed évszázada – töretlen lelkesedéssel, odaadó szakértelemmel várják azokat az időseket, akik társaságra, szeretetre, kreatív elfoglaltságokra és barátokra vágynak, de azokat is, akik leromlott egészségügyi állapotukból eredően nem tudnak már segítség nélkül élni.

Hirdetés