Pécsett nem kell víz a kajakozáshoz

Pécs rástartolt a tornacsarnokok felújítására. Nemrég beszámoltunk arról, hogy megszépült az Árpád Fejedelem Gimnázium tornacsarnoka, most pedig egy újabb tornaterem felújításáról adhatunk hírt. Már nem csak Orfűn edzhetnek a Pécsi Kajak-Kenu Club tagjai, köszönhetően annak a közel 10 milliós fejlesztésnek, amelynek keretén belül részlegesen megújult az egyesület Szabadság utcai tornaterme is. A termet azonban nem csupán az evezősök használhatják, hanem a Jókai Utcai Általános Iskola diákjai is mozoghatnak majd itt eleget.

Két legyet ütött egy csapásra a pécsi önkormányzat és a Pécsi Kajak-Kenu Club, ugyanis október 7-én szerdán átadták azt a frissen felújított Szabadság utcai tornatermet, amelyet a kajakosok és kenusok mellett a Jókai Utcai Általános Iskola tanulói is használhatnak ezentúl sporteseményeik és a mindennapos testnevelésórák alkalmával.

Új a festés is
Új a festés is

Csaba András, a Pécsi Kajak-Kenu Club elnöke és vezetőedzője a tornaterem átadóján elmondta, hogy hatalmas öröm ez számukra, ugyanis ezzel renovált belvárosi teremmel javultak, kényelmesebbé váltak a téli edzések és erőnléti felkészülések lehetőségei, nyáron pedig ott van az orfűi edzőközpont. A renoválás során első körben sor került a teljes tetőszerkezet lecserélésére, a nyílászárók is újak, a főfalat is rendbe hozták és kifestették, belül pedig leparkettázták a tornatermet.

Új négyzetméterekhez jutottak a sportolók és a diákok
Új négyzetméterekhez jutottak a sportolók és a diákok

Csizi Péter országgyűlési képviselő beszédében büszkén hangsúlyozta, hogy a város partnereinek támogatásával és önerőből megvalósult közel 10 millió forintos fejlesztéssel egyszerre tudtak új lendületet adni a Pécsi Kajak-Kenu Club sportolóinak és a közeli Jókai Utcai Általános Iskolának is, ahol helyszűke miatt egy ideje már problémát jelent a mindennapos testnevelés megoldása. A sportolók egy új felkészülési központhoz jutottak így, a mozogni vágyó gyerekek pedig jelentős négyzetmétereket nyertek a felújításnak köszönhetően. A munka azonban nem áll meg itt, a jövőben a tornaterem tovább fog szépülni – tette hozzá Csizi.

Leparkettáztak, de a többi fejlesztés még csak most jön
Leparkettáztak, de a többi fejlesztés még csak most jön

Az eseményen beszédet mondott Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára is, aki kiemelte, hogy az ilyen épületfelújítások lehetőséget teremtenek annak a szemléletnek a megvalósulására, amit a szövetség próbál meg átadni ifjú sportolói számára. A megszépült tornaterem tehát a mozgásra vágyó, környezettudatos, egészséges életmódot folytató kicsik és nagyok új otthona lehet. A sportklubok és az oktatási intézmények együttműködése nélkül az utánpótlás toborzása pedig szinte lehetetlen, épp ezért szerencsés, hogy a termet a Jókai Utcai Általános Iskola növendékei is használhatják.

A város azonban nem csupán ebbe a tornacsarnokba lehelt új életet, hiszen – ahogy nemrég megírtuk –  egy komoly összefogás eredményeként felújították az Árpád Fejedelem Gimnázium tornatermét is. A terem megújítása a tao-kedvezmények felhasználhatósága, a Pécsi Vasutas Sportkör, valamint a pécsi közfoglalkoztatottak összefogásával történt meg. Itt felújították került a küzdőteret, modern, XXI. századi nemzetközi szinten is jó minőségű sportpadlót terítettek le több mint 9 millió forint értékben, amiből a helyi önkormányzat 15 százalékot vállalt magára.

Részlegesen megjavították továbbá a terem üvegfelületét is, több mint 60 darab törött kopolit üvegtéglát cseréltek ki több mint 1 millió forintos önkormányzati támogatásból.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés