Pécsi kicsik, akik először moziztak életükben

Jövőre is jöhetnek, vár rájuk a mozi

A pécsi Uránia mozi második alkalommal rendezte meg a tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott, hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett jótékonysági filmvetítését. A nézőtéren idén is voltak olyan kicsik, akik először jártak moziban, és először láttak háromdimenziós filmet.

December 11-én közel 340 hátrányos helyzetű kisgyereket és családjukat látták vendégül a pécsi Uránia moziban. A jótékonysági mozizást a filmszínház vezetősége és a város önkormányzata immáron második alkalommal hozta tető alá. Az esemény célja pedig idén sem volt más, mint hogy nehéz sorsú pécsi kicsik legalább egyszer átélhessék a háromdimenziós mozizás felejthetetlen élményét, és megnézhessék, hogy miként fest egy filmszínház.

Először látnak 3D-s filmet
Először látnak 3D-s filmet

Ahogy tavaly, úgy idén is egy látványos háromdimenziós animációs filmmel kedveskedtek az apróságoknak és szüleiknek. A film mellé a publikum tagjai ismét kaptak egy doboz ajándék pattogatott kukoricát és üdítőt is.

Ajándék volt ez a nap
Ajándék volt ez a nap

Szabó Krisztián, a mozi igazgatója elmondta, hogy a tavaly- és idén is nagy sikernek örvendő vetítéssel bebizonyosodott, hogy az eseményre szükség van, épp ezért a hagyományt a jövőben is folytatják, tehát minden adventkor kedveskednek majd egy-egy filmmel a hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogy ők is átélhessék a mozi varázslatát.

Jövőre is jöhetnek, vár rájuk a mozi
Jövőre is jöhetnek, vár rájuk a mozi

A rendezvényen részt vett Páva Zsolt, Pécs polgármestere is, aki személyesen köszöntötte a filmre váró kicsiket.

Készülnek az animációra
Készülnek az animációra

A rászoruló családok gyermekeinek meghívásában a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat segített.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés