Pécsi mintát követnek a szegénytelepeken

Több tízmilliárd forintot költenek el Magyarországon 2020-ig uniós forrásokból a falvak, városok peremterületein a szegénytelepek felzárkóztatására. A Pécsen zajló györgytelepi program adja majd a mintát a projektekhez.

Mint azt Oszkó Emese, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársa elmondta, hamarosan kiírják a pályázatokat a szociális városrehabilitációs programokra; a következő hat évben több tízmilliárd forintot lehet szerezni a leszakadó városrészek, telepek felzárkóztatására.

Györgytelepen már javában zajlik a program, folytatása lesz például Rücker-aknán is
Györgytelepen már javában zajlik a program, folytatása lesz például Rücker-aknán is

A Pécsen két esztendeje elindult györgytelepi programról Páva Zsolt beszélt. Ő azt mondta egy minap rendezett konferencián, hogy korábban felmerült a településrészen lévő házak elbontása is, s hogy megszüntetik Györgytelepet. A város különböző pontjaira költöztették volna az ott élő, halmozottan hátrányos helyzetű embereket.

Végül azonban a nehezebbik feladatot választották, s nemcsak Magyarországon, de Európában is újdonságnak számító programot indítottak el. A 150 milliós mintaprojekt lényege, hogy éveken átível, s nemcsak a lakhatási körülmények javítását tűzte ki célul, de komplex egészségügyi, szociális, foglalkoztatási, közösségépítési feladatokat foglal magában.

Páva azt mondta, a tervek szerint nem áll meg a felzárkóztatás a Györgytelepen, hanem folytatódik Rücker-aknán, Pécsbányán, Vasason; a cél, hogy a hátrányos helyzetűek mindegyik szegregált városrészben jobb körülmények közé kerüljenek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, Győri-Dani Lajos azt mondta, hogy korábban már bebizonyosodott, hogy a rövid idő alatt lefolyó felzárkóztatási programok nem érnek semmit, viszont a több éven át tartó akciók sikerre vezethetnek.

A tervek szerint a pécsi szegénynegyedeken kívül minden hetedik magyarországi leszakadó térségben elindítanak egy, a pécsihez hasonló programot, ez összesen több száz lakóközösséget érint majd 2020-ig.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés