11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálA pécsi tehetségnek a tánc az élete

A pécsi tehetségnek a tánc az élete

Gyakorlatilag most már hivatalos: Pécs a tehetségek városa. Nemrég bemutattuk Pécs legújabb ifjú tehetségét, a költészetben és slam poetry-ben jeleskedő Bánki Benjámint, aki egy országos tehetségkutató pályázaton közönségdíjas lett. Azonban nemcsak Beni nyerte el a „Felfedezetteink 2015” címet. A 18 év feletti kategóriát ugyanis a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola végzős növendéke, a kitűnő fiatal táncművész, Keresztes Patrik nyerte meg.

Patrik kisgyermek kora óta táncol. Amellett, hogy nemzetközi és hazai versenyeken is dobogós helyezéseket ért el, színházi előadásokban is gyakran szerepel. Nem is hiába lett ilyen fiatalon a Pécsi Balett ösztöndíjas táncművésze, ahol olyan sikeres előadásokban táncolt, mint például a Diótörő, vagy a Carmen. A Pécsi Nemzeti Színházban játszott a Szent Iván-éji álomban és A dzsungel könyvében is sokan láthatták.

Tetszett neki, ahogy a lányok táncolnak
Tetszett neki, ahogy a lányok táncolnak

Patrik a táncot édesanyja hatására fedezte fel, aki moderntánc-tanár. Épp ezért nem meglepő, hogy már korán, általános iskolás korában beiratkozott hozzá táncórákra, ugyanis nagyon kíváncsi volt, hogy mivel foglalkozik anyukája. Mindemellett pedig az is tetszett neki – mondta mosolyogva –, ahogy a lányok táncolnak.

Már ekkor rengeteg tánccal ismerkedett meg, az art jazz és a szlovák néptánc sem állt távol tőle. A tánc pedig azóta is átjárja az életét. Ebben érzi – ahogy mondta – a saját kibontakozó kreativitását. Minden a tánc felé húzza, abban éli ki a lelki sérelmeit, de persze azt is, ha boldog.

Mindenre táncol, ami dallamos
Mindenre táncol, ami dallamos

Patrik elmondta, hogy őt elsősorban a zene inspirálja a táncra, egy-egy koreográfia megalkotására, és csak utána foglalkozik azzal, hogy a tánc kihez szól. Máshogy alakulnak az ötletek, ha duettet, vagy épp csoportban kell táncolni. A lényeg azonban az, hogy a zene jól legyen hangszerelve, legyenek benne dallamok, effektek, amik megmozgatják a gondolatait. Ezzel együtt Patrik nem zárkózik el a házibulik zenéitől sem, gond nélkül ropja egy partiban is.

Patrikot a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház is foglalkoztatja táncosként és statisztaként is, ő pedig kérdésünkre elmondta, hogy a sok munkát a Művészeti Gimnázium szerencsére tolerálja. Ezért lehet az, hogy idén Patrik a Pécsi Balett ösztöndíjasa lehetett, ahol a gimi után is várják, komoly munkának néz majd ott elébe.

Az érzelmeit táncolja ki magából
Az érzelmeit táncolja ki magából

Nem mintha most nem lenne elhavazva. Heti 16 órányi tánc-foglalkozása van jelenleg a gimiben, a Balettban pedig napi szinten vannak másfél órás „edzései”, amihez még hozzáadódnak a próbaidőszakok 3-4 órás kemény felkészülései. Ha pedig jön a főpróba, Patrik reggel nyolctól este tízig csak a tánccal tölti idejét.

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=infoFXjjsM0″ width=”670″]

De mit csinál akkor szabadidejében? A kérdésre meglepően – és nevetve – azt a választ adta, hogy próbál normálisan étkezni, hogy minderre legyen elég energiája. Persze jut ideje azért a gimis elfoglaltságokra is, próbál minél többet együtt lenni a barátaival, szeret filmeket nézni, olvasni, és sokat beszélgetni a szüleivel.

A jövőre nézve Patriknak vannak tervei, de egyelőre még homályosak. Kipróbálná magát külföldi táncintézményekben is, de azzal sincs baja, ha itthon táncolhat majd valahol.

Pécs tehát most már gyakorlatilag hivatalosan is a tehetségek városa. A Virtuózokban kitűnő eredményt elérő Boros Misi, a cambridge-i egyetemen tanuló Szabó Attila, és a kis költő Bánki Beni után most már egy olyan fiatal táncosunk is van, akire érdemes lesz figyelni a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő