13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálPécsre is eljön a Momentum, tovább szeletelik a baloldalt?

Pécsre is eljön a Momentum, tovább szeletelik a baloldalt?

Új szereplő dobbantott nagyot a közelmúltban a politika színpadán – megjelent a Momentum Mozgalom, amely az olimpiaellenes kampányt lovagolta meg, hogy aztán párt legyen. Be is jelentették, hogy indulnak a jövő évi országgyűlési választásokon, ezért toboroznak vidéken is. Szegeden hatalmas botrány keltettek, Komáromban pedig azt mondták, ők nem is az olimpia ellen voltak. Kérdés, hogy Pécsen mi lesz. 

Szegeden botrányosra sikeredett a rendezvény, miután a közönség egy része akasztással fenyegetett meg egy nőt, aki nem értett egyet a Momentum céljaival, Komáromban pedig néhány tucatnyian mentek el az általuk megszervezett estre, ahol a Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; „nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia, hanem hogy kezdődjön el egy párbeszéd erről”. Ezek után érkeznek majd a baranyai megyeszékhelyre márciusban. Pécsen ugyanakkor már most erősen megosztott a baloldali liberális ellenzék, ilyen helyzetbe repül be kamikazeként a Momentum, ami tovább szeletelheti a baloldalt.

Gulyás Emil, az MSZP pécsi önkormányzati képviselője szerint a Momentum elhatárolódik minden párttól, és a szocialista párt sem erőltetné az együttműködést velük. Ha hajlandóak együttműködni, bármiről szó lehet – szögezte le.

Gulyás Emil
Gulyás szerint az MSZP nem veszít szavazókat a Momentum miatt

Gulyás ugyanakkor nem tart attól, hogy szavazókat veszítene az MSZP a Momentum megjelenése miatt, mert ha megfelelő politikával, megfelelő emberekkel száll ringbe a szocialista párt a következő választásokon, sikerülhet a stabil szavazótábor mellett a hajdanán őket választó polgárokkal is erősíteni.

A politikus szerint már egyértelműen látszik, hogy a második legjelentősebb erő országosan a szocialistáké.

A Demokratikus Koalíció pécsi képviselője, Kunszt Márta azt mondta, hogy pártjának nincs hivatalos véleménye a Momentum Mozgalomról”. Ő személyesen úgy vélekedik, a Momentum egy olyan korcsoportot tud megszólítani, amit ezelőtt senkinek. Hozzátette: nagyszerű eredmény az olimpiaellenes aláírásgyűjtés, ami nagyon jó kezdeményezés volt.

Ágoston Andrea, a liberálisok pécsi csoportjának vezetője szerint ők nyitottak minden új kezdeményezésre, a fővárosi liberálisok segítettek is az olimpiaellenes szavazatgyűjtésben, teljes mellszélességgel kiállnak a Momentum Mozgalom mellett.

Ágoston a Momentum mellett kitért a szocialistákra is és Botka László személyére, akivel kapcsolatosan leszögezte: aki nem tud beállni a világos és konkrét programmal érkezett szegedi politikus mögé, az nem akar rendszerváltást. Aki nem tudja elfogadni őt, annak nincs más szándéka, mint „kibekkelni” még négy évet, elüldögélni a Parlamentben.

Emlékezetes, hogy nemrég még azt mondta a DK helyi vezetője, Kunszt Márta: az beszédes, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök neve még csak fel sem került az MSZP-DK esetleges közös koalíciójának vezetőjelölti listájára, amit a párt nem tud és nem is akar elfogadni. Az MSZP-s Gulyás Emil szerint helyben jó az együttműködés, de hogy Budapesten mi zajlik, arról fogalma sincs.

Érdeklődésünkre a Momentum Mozgalom úgy nyilatkozott, ugyan még nincs Pécsen helyi szervezetük, több tagjuk is pécsi és mindenképpen szeretnének a közeljövőben itt is.

„A nemzet a legnagyobb családunk” – fogalmaztak levelükben arra vonatkozóan, hogyan magyarázzák Mécs János elnökségi tag napokban felbukkant írását, az „Ó, hogy rühellem én a vidékieket” című miniesszét. Szerintük az írás szatirikus, pont azt parodizálja ki, akinek a szájából a sorok elhangoznak.

A Momentum szerint fontos, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassák.

Arra számítanak, hogy március végére, Pécsre érkezésük idejére, lecseng az a „kormánypropaganda”, ami állításuk szerint Szegeden tapasztaltak.

A brigád március 30-án érkezik Pécsre, a helyszín még bizonytalan.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő