Pécsre jön a Kétfarkú Kutya

Először a 2006-os választások idején lehetett hallani a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról. Akkor kormányra jutásuk esetén ingyen sört és örök életet ígértek szavazóiknak. Néhány hét múlva hivatalosan is bejegyezhetik a pártot, azt követően pedig Pécsett is megalapítják helyi szervezetüket. A baranyai megyeszékhelyen fel kívánják gyorsítani az EKF előkészületeit és a városba hoznák a Parlamentet is. Kovács Gergely, a párt vezére válaszolt kérdéseinkre.

– Mikor válhat párttá az MKKP?

– Nagyjából két hónap múlva jegyzik be a pártot, de ez csak formalitás, amire az új választási törvény miatt van szükség, hiszen eddig is majdnem mindenki azt hitte, hogy igazi párt vagyunk.

– Mekkora táborral számoltok Pécsett?

– Szeretnénk őszig létrehozni azokat a helyi szervezeteket, ahol 2014-ben egyéni jelöltjeink lesznek: például Budapest sok kerületében, illetve a nagyobb egyetemi városokban és a megyeszékhelyeken. Remélhetőleg lesz elég aktivistánk, és megfelelő jelöltünk, így ezeken a helyeken valószínűleg tudunk jelölteket állítani. Pécsről már most is többen jelentkeztek, úgyhogy ott bizonyára el tudunk indulni.

– Azoknak, akik nem tudják, hogy mit képviseltek, miként írnád le a pártot?

– 2006-ban még csak Szegeden indultunk el a választáson, de ekkor igazából még csak plakátoztunk, nem voltak igazi, bejelentett jelölteink, akikre szavazni lehetett volna. Tulajdonképpen minden jelöltünk kétfarkú kutya volt, és mindet Nagy Istvánnak hívták. A főbb ígéreteink pedig az örök élet, az ingyen sör és az adócsökkentés bűvös háromszögében mozogtak. 2010-ben viszont már Budapesten is voltak jelöltjeink, ekkor már igazi emberek, de megtartottuk a féktelen ígérgetést programként. 2010-ben körülbelül 200 aktivista segített nekünk, így már szerencsére elég látványos kampányt tudtunk csinálni. 2014-ben pedig megpróbálunk még ennél is nagyobbat.

A Széchenyi térre költöztetik

– Mégis, mi a cél?

– Alapvetően viccpárt vagyunk, és legfőbb célunk, hogy az emberek számára kellemesebbé, a politikusoknak pedig kellemetlenebbé tegyük a választási kampányt. Az egyéni jelöltjeink mind kitalált karakterek lesznek, akiken keresztül megpróbáljuk majd bemutatni a többi párt működését, hazugságait, vagy akár oligarcháit. De – amennyiben lehetséges – úgy, hogy  közben az igazi pártok nevét nem is említjük. Mi nem szeretnénk a napi politikai ügyekkel foglalkozni, hiszen ezek csak elfedik a sokkal mélyebb, rendszerszintű problémákat.

– Mik a pécsi terveitek? 

– Szeretnénk felgyorsítani az Európai Kulturális Főváros előkészítő munkálatait, és tizenöt éven belül befejezni azokat. Ehhez fel kell vennünk még egy 470 milliárd forintos hitelt, de ez nem jelent igazi problémát. Tervezzük továbbá a Parlament átköltöztetését Pécsre, de csak akkor, ha kevés budapesti olvassa ezt az újságot. Persze, lesz helyi kampány, hiszen nekünk fontos, hogy mindenkinek azt ígérjük, amit hallani szeretne tőlünk.

Kellemesebb hellyé varázsolnák a Duna-partot is

– Szélesebb körben ismert, vagy ismeretlen pécsi jelöltjeitek lesznek?

– A jelöltjeink személyéről ősz előtt sajnos nem beszélhetek. De azt megígérhetem, hogy a kampány végére széles körben ismertek lesznek.

– Terveztek valamilyen eseményt, amely felhívja a figyelmet a pécsi szervezet megalakulására?

– Természetesen. Pénzosztást, tűzijátékot és adócsökkentést tervezünk, továbbá azt, hogy hülyeségeket fogunk válaszolni az újságíróknak. Októberben lesz a kampánynyitó nagygyűlésünk Budapesten, lehetséges, hogy ebben az időpontban, vagy nem sokkal utána több vidéki nagyvárosban is rendezünk hasonlót.

Komoly közlekedési reformot vezetnének be

– Mit gondoltok, mennyi esélyetek van Pécsett, illetve országosan?

– Mivel bármit hajlandók vagyunk megígérni, gondolom, megnyerjük a választást. Komolyra fordítva a szót: egyéniben azért nem hiszem, hogy túl sok esélyünk lenne nyerni, ezért az egyéni jelölteink kategorikusan csak viccelődni fognak, szerepeket játszanak majd, szóval az ő valódi személyük nem is igazán fontos. Az országos listán elképzelhető, hogy elérjük az 5 százalékot, és pár embert be tudunk juttatni a Parlamentbe, úgyhogy ha lesz listánk, azon mindenképpen olyan hiteles emberek lesznek, akiknek tudunk valódi, értelmes feladatot találni a Parlamentben, de őszig erről sem árulhatok el többet.

– Miért kellene az MKKP-t választania valakinek, mennyivel jobb alternatíva, mint más pártok?

– Mostanra nagyon sokan csalódtak az összes pártban, és mindenki ellen akarnak szavazni, nekik mi lehetünk az ideális választás.

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ezek csak a lóvéra mennek
    ezt most az új fideszes kampányfinanszírozás támogatja is

  2. Szerintem meg pártok nélkül sem lennénk ettől rosszabb helyzetben…. sajnos. Remélem ezek meg 3.ik farkat kapnak nem támogatást.

Comments are closed.