5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálPécsre jönnek a német cégek?

Pécsre jönnek a német cégek?

Komoly esélyt kapott a megyeszékhely arra, hogy a német gazdaság meghatározó szereplőinek mutathassa meg az itteni lehetőségeket. Pécsen rendezték meg ugyanis a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) soros ülését. Ezt eddig rendszeresen csak Budapesten tartották.

– A DUIHK kilencszáz tagot, gazdasági társaságot számlál. Ezzel a legnagyobb kétoldalú vállalati tömörülés hazánkban. Azért fontos a szerepe, mert kapcsolatban áll a legfontosabb német cégekkel, amelyek ráadásul hallgatnak is a szervezetre – mondja Síkfői Tamás, a megyei iparkamara titkára.

Éppen ezért nagy szó, hogy Pécsre látogatott a szervezet elnöksége. Pécs polgármestere szerint komoly siker, hogy a szervezet érdeklődik a város iránt, az pedig különösen, hogy itt is üléseznek majd.

– A város különösen jó kapcsolatokat épített ki német befektetőkkel, ezért is volt fontos, hogy most Pécsre csábítsam a szervezet vezetőit – magyarázta lapunknak Páva Zsolt. Szerinte komoly üzenete van annak, hogy a németek a városba érkeznek, mert ez azt mutatja, valóban érdeklődnek a helyi lehetőségek iránt.

Pécsre csábította a németeket.

A polgármester több mint egy órán át ecsetelte a német nagyvállalatokkal napi kapcsolatban lévő szervezet vezetőinek, milyen esélyek kínálkoznak Pécsen befektetésre, termelőüzemek létesítésére, hogyan is áll a város szabad és jól képzett helyi munkaerővel.

– Az a célunk, hogy a bemutatkozást követően a pécsi önkormányzat, az iparkamara, no meg a helyi vállalatok intenzív párbeszédet kezdhessenek a németországi társaságokkal. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nálunk épül hazánk egyik legnagyobb és legmodernebb zöldmezős ipari parkja, autópálya köti össze Pécset és Németországot, ráadásul jelentős a helyi magasan képzett munkaerő, komoly humán erőforrást bocsát ki az egyetem – sorolja Páva.

Munkahelyteremtő beruházásokat várna Pécs

A polgármester azt mondta: a városban önkormányzati és piaci, gazdasági, közéleti szinten is mindent megelőz az a cél, hogy fejlődjön az ipar.

– Ennek megvannak a feltételei, ráadásul Pécs az itt élő jelentős németajkú nemzetiség miatt különösen előnyös lehet más megyékhez képest – véli a polgármester.

A városvezetés abban bízik, hogy a mostani bemutatkozás után erősödik a német kapcsolat, a kamara vázolja tagjainak a helyi lehetőségeket, s elindulhatnak a részletes tárgyalások a pécsi és a németországi vállalatok között.

Minderre Síkfői szerint komoly esély van.

– Németországban tradicionálisan erős a kamarák szerepe. Az ottani vállalkozások folyamatosan figyelik jelzéseiket, iránymutatásaikat. A térség gazdasági szereplői bízhatnak benne, hogy befektetési, beruházási céllal felkeresik őket, illetve a városi önkormányzatot – vélekedett a pécsi kamara titkára.

[frame]

Fejlesztések a láthatáron

Pécsen legutóbb a Hauni gépgyártó vállalat hajtott végre milliárdos bővítést. Új üzemcsarnokában újabb száz főt alkalmaznak majd, ami azt jelenti, már nagyjából ezer embernek adnak munkát Pécsen a hamburgiak. A német tulajdonú Honsa Kft. az autóiparban érdekelt. Ők hamarosan a BMW új fejlesztésű karosszériáját gyárthatják Pécsen; ehhez fejlesztéseket is indít a cég a korábbi ígéretek szerint. A szintén német, Pécsen hat esztendeje call-center szolgáltatást végző BUW is folyamatosan egyre nagyobb létszámban foglalkoztat évről évre: dolgozóinak száma már hamarosan a félezret is elérheti. 

[/frame]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő