Százak vették a Kenyeret

A megáldott kis cipók idén is népszerűek lesznek

Több százan látogattak el és adományoztak a Magyarok kenyere programsorozat alatt Pécsett. Sok ezer cipót és tucatnyi kenyeret vásároltak a Dóm téren.

magyarok kenyere10

A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező Magyarok Kenyere kezdeményezés Pécsről indult 2011-ben. Az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről idén összegyűjtött búzából készülő liszt nagy részéből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét fedezik.

magyarok kenyere11

– Negyedik alkalommal vagyunk együtt, de nemcsak a pécsiek, hanem az egész ország, mivel a Magyarok kenyere programsorozat a nemzetet összekovácsoló jótékonysági rendezvény – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere az augusztus 20-i ünnepségen.  Hozzátette: a gyűjtés befejezte után is érkezett adomány, összesen 220 tonna gyűlt össze idén. Ez pedig azt mutatja, hogy a magyarok segítő kedve, szolidaritása képes példát mutatni másoknak – tette hozzá Páva Zsolt.

magyarok kenyere4

– A búza vetéséhez, aratásához, a jó kenyér sütéséhez békességre van szükség és ehhez imádkozni is kell – idézte Ferenc pápa szavait Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes hozzátette: ezt a békét pedig fenn kell tartani, hogy mint egy nagy folyó, áradjon szét mindenkiben. Ők Erdélyben ezért a békéért is imádkoznak – tette hozzá Böjte atya.

magyarok kenyere9

Az ünnepségen, amelyet a Pécsi Balett vezetője, Vincze Balázs műsora fémjelzett, a dévai alapítvány által támogatott gyerekek is felléptek.

magyarok kenyere8

Újdonság, hogy a Magyarok kenyere programsorozat felkerült – a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésre létrejött – Magyar Értékek Vándortérképére.  A szimbólumértékű kódex és a térkép tavaly mutatkozott be először, indult országjáró útjára. A térképet augusztus 20-án Pécsett, a Szent István téren helyeték el.

Hirdetés