Pert nyert Árki a szakszervezetis ellen

Első fokon pert nyert a Tüke Busz volt vezetője a cég szakszervezetise ellen. A bíróság szerint ugyanis Árki Sándor nem követett el bűncselekményt korábbi kijelentésével. 

Dr. Szalay Ferenc ügyvéd szerint az első fokon eljáró Pécsi Járásbíróság kimondta, Árki Sándor nem közölt sem becsületsértő, sem rágalmazó, sem jó hírnevet sértő állítást azzal, hogy véleményt formált Hofekker Ferenc tevékenységéről.

A Tüke Busz Zrt. volt vezérigazgatója, Árki Sándor tavaly közleményben írt arról, hogy Hofekker Ferenc, a cég szakszervezeti vezetője megpróbálta ellehetetleníteni a Tüke Busz Zrt.-t mint közszolgáltatót, veszélyeztetve ezzel Pécs közösségi közlekedését és a buszsofőrök munkáját is. A vállalat akkori vezetője közölte, hogy tavaly július 29-én keltezett, hivatalos dokumentumokkal rendelkeznek erről a tényről. Ebből szerinte az is kiderült, hogy “mindezt önös érdekből teszi, egészen pontosan pénzért”.

Hoffeker Ferenc erre akkor úgy reagált, az csak egy kísérletet arra, hogy megpróbálják szembeállítani a pécsi tömegközlekedési társaság munkavállalóival és az utasokkal és bejelentette: feljelenti Árki Sándort.

Az ügy hátterében az állt,  hogy Hoffeker maga is tagja volt  – az off-shore háttérrel bíró Mecsekbusz vezetője, Megay Róbert és Bata László mellett – annak a “hitelezői testületnek”, amely érintett  a PK Zrt. felszámolásában. E testület döntött úgy egyhangúlag, hogy az akkor érvényben lévő buszonként bérleti díjat sokszorosára, havi 300 ezer forintra emelje fel a PK Zrt. Hofekker egyébként ezt azzal magyarázta egy későbbi sajtótájékoztatón, hogy a PK buszainak bérbevételére lett volna jelentkező máshonnan, így pedig elvihették volna a pécsi buszokat – de hogy kik, azt már nem árulta el.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés