Politológusok: megsemmisült a baloldal

választás

Megsemmisítő vereséget szenvedett a félbaloldali összefogás az egyéni választókerületekben és katasztrófa, hogy az MSZP támogatottjai közül listán csak ketten jutottak be a városházára Horváth Csaba politológus szerint. Ezzel együtt a Fidesz sem dőlhet hátra, mondta. Káka László, a bölcsészettudományi kar szakembere arra figyelmeztet: zsákutcába kerültek az ellenzékiek, s csak elveik feladásával tudnak egymással majd összefogni.

A jogtudományi kar politológusa szerint több szempontból is tragikus volt a vasárnapi önkormányzati választás Pécsen, hiszen az emberek az országos átlagnál kevesebben mentek el szavazni, amivel jelezték: a többség nem kért a jelenlegi jelöltekből.

Horváth Csaba– Hogy a választók kétharmada otthon maradt, azt mutatja: depresszív, kiábrándult a választói hangulat – mondta Horváth. Ezzel együtt, tette hozzá, az emberek egy jó része viszont elégedett a Fidesszel, s ez elsöprő sikert hozott számukra.

Kákai László szerint bár a Fidesz szavazóbázisa választásról választásra zsugorodik, egyedül ez az erő képes mozgósítani választóit még mindig nagy számban, a néppárt ennek köszönheti a sikert. A baloldalról azt mondta, ismeretlen jelöltjeik, gyenge kampányuk, nem karakteres polgármesterjelöltjük vezetett a kudarchoz, bár kiemelte: Kovács Ágnesre kevesebb, Páva Zsoltra több szavazatot várt.

Horváth úgy vélekedik, katasztrofális az MSZP-re nézve, hogy egyetlen támogatottjuk sem tudott győzni egyéniben, hiszen minden körzetet a Fidesz-KDNP vitt, s még akkor is csak két-három kerületben lett volna siker, ha a Demokratikus Koalíció nem indul külön. Szerinte őszintén el kell gondolkodni a baloldalon, hogy hova vezet az egyre rosszabb szereplés, s hogyan lehet kiutat találni ebből.

A polgármester-választásról azt mondta, Páva Zsolt több mint tízezer szavazatot veszített 2010 óta, ami jelzésértékű mostani fölényes győzelme ellenére is. Aláhúzta ugyanakkor: külön indulásával szavazatokat vitt el a polgármestertől az ÖPE is, amely szövetségese volt korábban a Fidesznek.

A várható városvezetéssel kapcsolatban Horváth úgy vélekedett, a Fidesz-KDNP nyugodt időszakra készülhet, hiszen egyedül is megvan a kétharmados többsége a városházán, nincs szüksége már az Összefogás Pécsért Egyesületre. Utóbbinak ugyanakkor szüksége lenne még egy emberre, ha frakciót akar; talán éppen az egy képviselőt delegálni képes LMP-s személyében.

Ugyanígy nehéz helyzetbe került az MSZP, ha Kovács Ágnes és Gulyás Emil mellé nem tudja megszerezni Kunszt Mártát; frakció híján ugyanis ők is csak korlátozottabban tudnak politizálni.

Kákai LászlóAzt mondta, jó esély van rá, hogy az ÖPE teljesen külön utakon halad majd a Fidesztől, s igazi ellenzéki szerepet szán magának.

Kákai László vélekedése szerint bármilyen összefogás is lesz az ellenzéki oldalon, hogy frakció jöjjön létre, az az elvek feladásával jár majd. Az LMP például nem foghat össze az MSZP-vel, a az MSZP pedig újabban leszámolóban van az alkukkal, ráadásul Kovács Ágnes még polgármesterjelöltként kinyilatkoztatta, hogy nem akar olyanokkal együtt dolgozni, akik korábban részt vettek a pécsi önkormányzat munkájában. Emiatt is nem jött létre a közös lista a DK-val. Márpedig a közgyűlésbe bekerülő Kunszt Márta korábban Toller László alpolgármestere volt még MSZP-s képviselőként.

Kákai szerint a választás a lehető legjobban sült el a Fidesz számára: kétharmados többsége van egyedül, miközben az ellenzék szétforgácsolódott és a nagypolitikai csatározások miatt csak bizonyos elvek feladása mentén tud frakciók alakulni. Frakció híján pedig, tette hozzá Kákai, megszólalási lehetősége alig marad az ellenzékieknek. Ő arra számít, hogy a Fidesz rendkívül nyugodt városvezetésre készülhet, hiszen a pártot eddig sem jellemezték belső ellentétek, a frakció szervezetten, összezártan dolgozott, s teljes volt az egység minden döntés előtt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés