12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálPostavölgy: leáll a beruházás, egyelőre

Postavölgy: leáll a beruházás, egyelőre

Postavölgyi és környékbeli lakók jelentek meg azon a részönkormányzati ülésen, amelyen a Siklósi út mellé tervezett hulladékudvar kapcsán hívtak össze kedd estére. A lakók kérdéseire az önkormányzat, a beruházó és a majdani üzemeltető, a BIOKOM Kft. készült válaszokkal.

Frissítve (20:33) – Vizsgálódnak, leállítják az építkezést

Kővári János, a terület országgyűlési képviselője azt mondta, az önkormányzat és a beruházó Mecsek-Dráva Társulás jövő hét végéig megvizsgálja, lehet-e tenni valamit a hulladékudvar áthelyezéséért. Amennyiben van erre lehetőség, s a többség úgy dönt, nem kér a beruházásból, intézkedni fognak, hogy új helyszínt keressenek. Azt is bejelentette: jövő hét végéig kérik az építkezés leállíttatását.

Moór Eszter ezt követően feltette a jelenlévők által összegyűjtött kérdéseket újra, majd megkérdezte, maradt-e bárkinek is megválaszolatlan kérdése. Egyvalaki kérdezte meg, mennyibe kerül a hulladékudvar építése. Elhangzott: 70-80 millió forintba, azaz a helyszínváltoztatás EU-s tiltása esetén ennyi pénzt bukna Pécs.

A részönkormányzat azt az állásfoglalást hozta, hogy vizsgálják meg, megépülhet-e máshol a hulladékudvar. A döntés meghozataláig az építés felfüggesztésére kérték a beruházót.

Az ülés röviddel fél kilenc után ért véget.

Frissítve (20:01) – Máshová tennék

Több felszólaló is helyszíneket ajánlott, hol lenne jó helyen a hulladékudvar, ezeket a felszólalásokat taps követte, ahogy azokat is, amelyek a projekt leállításáról szóltak. Moór Eszter – aki egyébként olykor olajat öntögetett a tűzre reakcióival – azt mondta: az önkormányzat a többség mellett fog állni; ha a postavölgyiek, környékbeliek többsége valóban nem akarja a létesítményt, intézkedni fognak. Az emberek feltett kézzel szavaztak is volna, de Moór nem a megjelentekre, hanem a lakók összességére gondolt.

Frissítve (19:36) – Megszólal Meixner

A jelenlévők a felelősökkel, a döntést meghozókkal akartak beszélni. Épp kapóra jött Meixner András, aki MSZP-s képviselőként a 2005-ös döntés, a telekkijelölés és a 2008-as közmeghallgatás, amikor a lakók is tudomást szerezhettek az udvarokról, idején is a városvezető koalíció tagja volt. Ő azt mondta, egy rossz döntést hoztak, ha ez nem tetszik az embereknek. Rossz döntéseket pedig meg lehet változtatni – tette hozzá.

Frissítve (19:26) – Időben akartak róla tudni

Merza Péter és Moór Eszter közösen próbálnak válaszolni a kérdésekre. Az érdeklődők változó mentalitással állnak hozzá mondandójukhoz, de egyikük sem tudja elfogadni, hogy ők nem vehettek részt a döntések előkészítésében, hiszen akkor nem járultak volna hozzá semmilyen hulladékos beruházáshoz.

Frissítve (19:14) – Nyolc konténerről beszélnek

Az egyik felszólaló elmondta: látják, hogy az udvar szebb lesz, mint a volt Eszék utcai, de megemlítette: látva a lakók ellenkezését az önkormányzatnak el kellene gondolkodnia a projekt leállításán. Ha mégis megépítik, azt szeretné tudni: hol fogják mosni az udvarban lévő összesen nyolc darab konténert. Merza elmondta, a mosást a kökényi hulladéklerakóban végzik majd, naponta várhatóan egyetlen teherautó egyetlen konténert szállít el az udvarból.

Frissítve (18:59) – Tévhitek

Az ülés nyugodtabb mederben folytatódott, s sorban tették is fel kérdéseiket a lakók. Egyikük azt kérdezte, vajon Pécs harmadának szelektív hulladékát hordják-e ide? Másvalaki éppen e tévhit miatt amiatt aggódott, hogy jelentősen növekszik a környék forgalma. Merza ezekre az észrevételekre azt mondta: elsősorban a gyűjtőszigetek és a lakossági szelektív gyűjtés segítségével oldják meg a jövőben a hulladékok válogatását. Az udvarba lomot, kidobott bútorokat, hűtőszekrényt várnak.

Frissítve (18:44)

Első körben Merza Péter próbált tájékoztatni a leendő hulladékudvarról, de a közbekiabálások miatt félbe kellett hagynia mondandóját. Végül az egyik érdeklődő csitította le a többieket azzal, hogy először hallgassák meg a tájékoztatót, majd utána kérdezzenek. Végül sikerült neki.

Frissítve (18:22)

A részönkormányzati ülés egyelőre nem tudott elkezdődni, mert – bár az Árpád Fejedelem Gimnázium folyosóján mintegy százan megjelentek – az érdeklődők egy része nem értesült az ülés új helyszínéről. Ők Postavölgyből hamarosan megérkeznek. A jelen lévők addig is csendesen beszélgetnek.

Frissítve (18:10)

A nagy érdeklődésre tekintettel kedden este nem a szokott helyszínen, hanem az Árpád Fejedelem Gimnáziumban tartotta meg a Pécs-Postavölgy Árpádváros Önkormányzata soros ülését. A Moór Eszter, fideszes elnök vezette testület előtt egyetlen napirendi pontként szerepelt a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási program településrészt érintő fejlesztéséről szóló tájékoztató. A meghívottak között volt az uniós programot koordináló Pécsi Városfejlesztési NZrt. vezérigazgatója, Merza Péter, s az udvar majdani üzemeltetését végző BIOKOM Kft. ügyvezetője, Kiss Tibor is.

Az ülésre a BIOKOM Kft. egy részletes leírással és tervrajzzal készült, ezt kinyomtatva kaphatták meg az érdeklődők. A dokumentumban összegyűjtötték, milyen feladatokat lát el a majdani udvar, mi történik a gyűjtőhelyen, milyen hasznos hulladékot gyűjtenek majd ott, s pontosan milyen paraméterekkel bír majd a létesítmény. Ebből az is kiderül, hogy az udvart harminc méteres, többszintű erdősáv övezi majd, s kétszer akkora lesz rajta a zöldfelület, mint a burkolt (3700 négyzetméternyi füves, 1840 négyzetméternyi burkolt felület), a telken összegyűlő csapadékvizet pedig medencébe vezetik.

Az előzményekről:

Múlt héten előbb lakossági fórumot, majd május 30-án immár tüntetést is tartottak a postavölgyiek és a környéken élők egy tervezett hulladékudvar megépítése miatt. Az emberek azért vonultak ki két esetben is a Siklósi úttól nem messze lévő trafótelep és vízműtelep közötti bokros területre, mert úgy tudták, szeméttelepet hoznak létre a helyszínen.

A második alkalmon a tervezett hulladékudvar leendő üzemeltetését végző BIOKOM Kft. ügyvezetője is megjelent, s igyekezett eloszlatni a téves információkat, nem igazán nagy sikerrel. Kiderült viszont, hogy a 12 milliárdos, Európai Unió által finanszírozott beruházás egyik projekteleme során nem környezetkárosító, hanem éppen környezetvédelmi létesítmény épülne Postavölgyben.

Egy olyan udvar jönne itt létre, amelybe a lakosság hordhatja be szelektíven gyűjtött hasznos hulladékát, mint például elektronikai berendezéseket, bútorokat, lomot, papírt, műanyagot, üveget, fémhulladékot. A létesítmény, ahogy akkor elhangzott sem zajjal, sem porral nem jár, a talajvízszennyezés, fertőzésveszély, veszélyes hulladékok megjelenése pedig kizárt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő