Mi történt Pécsen, mindenki buszsofőr akar lenni???

Közel százan jelentkeztek a Tüke Busz által indított sofőrképzésre, holott az egész szektor attól szenved, hogy elmennek külföldre. Lehet másképpen is csinálni? Pécsen ezzel próbálkoznak. 

Kinek van kedve féllábbal a nyugdíjban – ha már ott a korkedvezményre a lehetőség –  még mindig gályázni, vagy éppen ki ne ugrana bele az ismeretlenbe, ha van lehetősége több pénzre? Nos, nincs ez másképpen a buszos szakmában is, hiszen sokan azért hagyják el a pályát, mert már megérdemelnék a pihenést a koruknál fogva, mások meg éppen fiatalként ugranak nagyot és lépnek tovább egy buszos társaságtól – akár külföldre is. Baranyában emiatt pedig már a volános cégeknél néha komoly gondot okoz, hogy embert küldjenek az adott vonalra.

A pécsi Tüke Busznál ezért nemrég nagyot léptek. Gelencsér Gyula, a Tüke Busz igazgatóságának elnöke elmondta, folyamatosan hirdettek felvételt buszvezetői állásra.

busz1
Biztos életpályát kínálnak a sofőröknek

– Ezek miatt született meg az az elhatározás a vezetőségben, hogy fiatalok részére életpálya-lehetőséget kínálunk – mondta. A most meghirdetett álláspályázatra közel százan jelentkeztek, az adataikat most dolgozzák fel. Azokat, akikről az életrajzuk alapján úgy vélik, hogy érdemesek lehetnek a munkára, második fordulós felvételi beszélgetésre hívják be.

Zsaruk is tudnak tanítani
Nemcsak új embereket keresnek; immár zsaruk is oktatják őket, mivel a sofőröknek folyamatos stresszhelyzetben kell gyorsan és jó döntéseket hozniuk, legyen szó egy nézeteltérésről az utassal, vagy egy veszélyes közlekedési helyzetről, adott esetben egy baleset elkerüléséről. – A belső képzési programunkat idén egy olyan oktatási panellel egészítettük ki, amelyben buszos balesetekről, helyzetfelismerésről, vezetési technikákról, baleset-megelőzésről tartottak előadásokat Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság munkatársai.

Nem véletlenül mozdultak meg a cégnél, hiszen a sofőrök közel 80%-a 40 év feletti, és mindössze 65-en vannak 40 év alattiak.

Ezért is tartottuk fontosnak, hogy elsősorban fiatalok számára próbáljuk vonzóvá tenni ezt a hivatást. A mostani dolgozók példát mutathatnak a fiataloknak, akiknek tapasztalatuk, tudásuk a városi közlekedésében mutatkozik meg igazán.

– Egy fiatal, aki hosszú távon képes előre gondolkodni, kiszámítható, tervezhető jövőt szeretne, annak nem csupán a pénz az elsődleges szempont – monda Gelencsér, aki szerint legalább ennyire fontos a megbízható munkaadói háttér, a bejelentett munkahely, a kiszámítható munkaidő. A Tüke Busznál ráadásul cafeteriát, éves családtagi bérletet, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást és képzési lehetőséget is biztosítanak.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Annak fényében, hogy a Mobilitás központ és a Tüke busz jelenlegi vezetői mindent megtesznek az ott dolgozó emberek életének megkeserítéséért, elég nagy hantának tűnik ez a cikk. A FIDESZ közeli újságírónak és a cég igazgatóságának az elnökének pedig illene tudnia, hogy a korkedvezmény egyéb szakmákkal egyetemben, az autóbuszvezetőknél is megszűnt ! Milyen érdekes, pont a FIDESZ szüntette meg !

  2. A korkedvezményt már rég elvették a Tükés sofőröktől! Stresszhelyzetet nem csak az utasokkal konfliktus vagy a veszélyes közlekedési helyzetek okoznak nekik. Pl minden körülmény között (legyen az időjárás vagy a sofőr egészségi állapota) ŐK felelnek a sokszáz, sokezer utas épségéért, ha kárt okoznak a buszban a fizetésük bánja, sok fülke nem zárható de az éjszaka közepén vagy kietlen helyeken is vigyázzanak vagyontárgyaikra és magukra (az utasoknak sem praktikus egy leütött sofőr, a családjuknak meg pláne nem) Amúgy igen, igazi kihívás egy olyan “életpálya” ahol a nyári 30°C-ban 60°C-os üvegkalitkában sütkérezve próbálsz vigyázni a záródó ajtóknál fel-le ugrabugráló utasokra, miközben 8 általánossal áfás számlát állítasz ki egy menetjegyről…

Comments are closed.