6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálRengeteg polgármester randizik Pécsett

Rengeteg polgármester randizik Pécsett

Pécsett randevúznak az ország városainak polgármesterei – jelentette be Páva Zsolt polgármester szerda délelőtti sajtótájékoztatóján, melyen részt vett a nagy hagyománynak örvendő esemény szervezője, dr. Oltványi Tamás is. A városvezetők 21. informális találkozójára június 25-én kerül sor, és igencsak jó bulinak ígérkezik.

Huszonegy év hosszú idő, főleg ha olyan nagyszabású rendezvény hagyományáról beszélünk, mint a Polgármesterek Randevúja. Ha valaki nem tudná, ezen az eseményen gyűlnek össze az ország városvezetői, hogy a megszokott munkájuktól eltérően könnyed, laza keretek között találkozzanak egymással, megvitassák tapasztalataikat és városvezetési élményeiket. Idén pedig – nyolc év után újra – Pécs fogadja az eseményre özönlő polgármestereket, alpolgármestereket, és jegyzőket.

Oltványi: Pécs kitűnő helyszín lesz
Oltványi: Pécs kitűnő helyszín lesz

Dr. Oltványi Tamás, a Szféra Kft. ügyvezetője beszédében elmondta, hogy hálás Pécsnek azért, hogy ez az országos szinten kiemelkedő múltra visszatekintő és fontos rendezvény itt kerülhet megrendezésre. Hozzátette, hogy a júniusban idelátogató városvezetők bizonyára le lesznek nyűgözve a Zsolnay-negyedtől, és Pécs érdekességeitől, szépségeitől. Mindez pedig kifejezetten hasznos lesz az éves fórum idei témakörét érintően is, hisz az nem más, mint a kultúra.

Oltványi ezután kiemelte, hogy a hagyomány megőrzésének érdekében idén is elindítanak május 20-tól egy nyilvános szavazást, melynek eredményeképpen kiderül majd, hogy ki az év polgármestere, alpolgármestere, és jegyzője. A nyerteseket természetesen Pécsett jelentik be, ünnepélyes keretek között.

"Pécs fel van készülve."
„Pécs fel van készülve.”

Páva Zsolt polgármester örömmel fogadta a felkérést, majd elmondta, hogy a város már felkészült a randevúra, és Pécs jó házigazda lesz, a Zsolnay Negyed „komplex és egyedi” helyszíne pedig minden bizonnyal méltó lesz a polgármesterek találkozójához.

A városvezető végezetül hozzátette, hogy mivel a rendezvényt ugyanazon a napon tartják, mint a pécsi közgyűlést, ezért rendhagyó módon a közgyűlésre a Zsolnay Negyedben kerül sor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő