Rengetegen mondtak véleményt a Széchenyi téren

A Széchenyi téri standnál csütörtök délután nagy volt a nyüzsgés: Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kulturális államtitkár biztatta az arra járó pécsieket, hogy október 2-án járuljanak az urnák elé, és egy határozott nemmel jelezzék: Magyarország nem kér az illegális bevándorlók betelepítéséből.

Az általános tapasztalat ugyanaz volt, mint a város többi pontján: a pécsiek nem szívesen látnák a menekülteket hazánkban, határozott véleményük van minderről és nem maradnak otthon október 2-án.

Hoppál Péter hangsúlyozta, ne felejtse el senki, hogy jövő vasárnap az urnáknál a helye! Pártpolitikától független döntést kell hoznia mindenkinek a jövőnk érdekében, nem szabad kockáztatni, el kell kerülni azt, hogy hagyományainkat, magyarságunkat egy idegen kultúra veszélyeztesse.

Vári Attila azt mondta, október 2-án minden felelős szülőnek el kell mennie szavazni, hiszen apaként számára is első, hogy megvédje a családját. Ennek a problémának a terhét nem szabad az országra róni, a kimondott „nem” által pedig magyarságunkat is megvédjük.

hoppál szavazás, hl03
A főtér egyik legforgalmasabb helyén helyezték ki a standot

A pécsi Nemes Csaba határozottan kijelentette, nem szeretné, ha bevándorlók jönnének az országba. Szerinte a problémát helyben, vagy menekültekkel szomszédos országokban kellene megoldani, nekik kell támogatni őket, nem Európának. A megsegítésüknek nem ez a módja. Gazdasági megfontolásból sincs rájuk szüksége az országnak, ez is egyértelmű.

hoppál szavazás, hl01
Nemes Csaba szerint a betelepítés a lehető legrosszabb megoldás

A szintén pécsi Erdélyi Istvánné azt mondta, sokan összehasonlítják 56-ot a mostani helyzettel, amikor sokan elkeseredve hagyták el otthonukat. Abszolút rossz a párhuzam, hiszen akkor az emberek hiteles dokumentumokkal tudták igazolni magukat. Most senkinek nincs semmilyen hivatalos papírja, az sem biztos, hogy háborús övezetből érkeztek – mondta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés