12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖnmagát gyújtotta fel?

Önmagát gyújtotta fel?

Nagy erőkkel vonultak a rendőrök, a tűzoltók és a mentők a belvárosi Perczel Miklós utcába. Egy bejelentés szerint ugyanis egy itt lakó férfi fel akarta gyújtani magát – tudtuk meg az utcában élőktől.

A férfi fenyegetőzött, ezért volt szükség a rendőrökre, mentőkre és a tűzoltókra is. Nem hivatalos információk szerint egy harmadik emeleti lakás borult lángokba, azonban a tűz nem terjedt el, így könnyedén megfékezték a tűzoltók.

tűz

Szemtanúk szerint egy embert kórházba szállítottak. Egyelőre csak megfigyelésre vitték be. Azt még nem tudni, hogy a fenyegetőző férfi vagy egy másik lakó szenvedett-e füstmérgezést.

Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy nem sokkal délután három óra után érkezett a bejelentés, hogy az egyik belvárosi társasházban füst terjeng.

Azt viszont még hivatalosan nem erősítették meg, hogy a férfi miért fenyegetőzött és mit akart vele elérni.

fotó 1

Frissítve:

A rendőrségre nem érkezett bejelentés fenyegetésről – tudtuk meg Molnár Katalintól, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Közleményük szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét a tűzoltóság értesítette  február 23-án 15 óra 10 perckor, amely szerint állampolgári bejelentés alapján egy Perczel utcai lakásból füst árad. A tűzoltók a keletkezett tüzet eloltották a lakásban tartózkodó idős férfit a mentők kórházba szállították. A rendőrség biztosította az oltás idején a társszervek munkáját.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő