Se suli, se munka

Hiába vitték le a tankötelezettség korhatárát 16 évre, mégsem keres több fiatal munkát, mint a csökkentés előtt. Az viszont tény: a pályakezdő álláskeresők száma a gazdasági válság óta Európa-szerte növekszik.

Nincs összefüggés a tankötelezettségi korhatár csökkentése és a fiatal álláskeresők számának alakulása között, a 2009-2013-as időszak alapján. Annak ellenére, hogy a cél alapvetően az lett volna, hogy ha már iskolába sem szeret járni a fiatalok bizonyos hányada, akkor legalább ez a réteg vállaljon munkát. Hiába fejezik be ugyanis sokan 16 évesen az iskolát, dolgozni mégsem akarnak – vagy nem tudnak, hiszen ők sincsenek könnyű helyzetben. Megfelelő képzettség nélkül pedig nincs is sok esélyük.

– A 20 év alatti álláskeresők munkaerő-piaci perspektívája nagymértékben függ az iskolai végzettségétől, mely igen különböző lehet: van aki még a nyolc osztályt sem járta ki, másnak gimnáziumi érettségije, szakmája van – magyarázta Janovics László, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatója.

Az általános tapasztalat szerint annál nagyobb az esély az elhelyezkedésre, minél magasabb az iskolai végzettség, a munkaszerzést jelentősen megkönnyíti, ha valaki például a hiányszakmák közül választ, azt tisztességen elvégzi.

Iskolába nem járnak, de munkájuk sincs…

A gazdasági válság óta Európa-szerte növekszik a pályakezdő álláskeresők száma. Viszont a munkaügyi, gazdasági szakemberek uniós szinten is próbálnak reagálni a problémára. Éppen ezért az Európai Tanács még februárban határozott az „Ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés” (Youth Employment Initiative, YEI) létrehozásáról.

– Ennek keretében 2020-ig 6 milliárd euró célzott forrást biztosítanak minden olyan régió részére, ahol a 25 év alatti fiatalok munkanélkülisége meghaladta a 25 százalékot. Idén pedig az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, minél több programmal kezeljék az ifjúsági munkanélküliséget – tette hozzá Janovics.

Mindezek mellett a nemzetgazdasági tárca, és Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat is indított több olyan programot, melyek segítik az említett korosztály elhelyezkedését és munkahely-tapasztalat szerzését. Ide tartozik többek között az „Első Munkahely Garancia Program”, valamint a nyári diákmunkaprogram is.

Baranya megyében egyébként 2012-ben volt a legmagasabb a 16-20 éves álláskeresők száma, ekkor 245 regisztrált munkanélküli került ki ebből a korosztályból. Az előző években kevesebb, 2009-ben 227, 2010-ben 234, 2011-ben 231 állástalan fiatal volt. 2013 első felében 212-en kerestek munkát az iskola elvégzése után.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha se suli se munka, akkor indulhat a buli. Gondolom. Vagy szabadegyetemre járnak ezek a 16 évesek. Esetleg önszorgalomból, önerőből az interneten vesznek japán nyelvleckéket.

  2. Az emberek többségének ez a gondja ma kishazánkban: elhelyezkedne, de nem tud, nincs munka. Aki figyeli a KSH-t, azt látja, hogy a munkanélküliség nő, a foglalkoztatottság pedig – ha a kamuközmunkások százezreit levonjuk – durván és folyamatosan csökken…

Comments are closed.