4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapPécs AktuálOlcsóbban vehetnek autót

Olcsóbban vehetnek autót

Akár 900 ezer forintnyi támogatást is kaphatnak új autó vásárlásához a fogyatékkal élők. A program keretében az idei első gépkocsikat Pécsett adták át.

2011-ben módosították a fogyatékkal élők gépjárműszerzési támogatási rendszerét úgy, hogy ne csak a súlyosan mozgáskorlátozottak, hanem mások mellett a látási, hallási, értelmi fogyatékossággal élő 18 évnél fiatalabbak is hozzájuthassanak a támogatáshoz.

A rendszer keretében vásárolt idei első két autót Páva Zsolt, Pécs polgármestere adta át ünnepélyes keretek között.

Mint mondta, Pécs két éve kapta meg a Hozzáférhető város címet, az új buszok beszerzésekor is külön figyelmet szenteltek a mozgáskorlátozottak igényeinek. Az EKF beruházásoknál is fontos szempont volt az akadálymentes közlekedés, a Pécsi Nemzeti Színházban külön előadásokat tartanak siketeknek, valamint a látássérülteknek is. Pécs arca, Weisz Fanni pedig siket szépségkirálynő.

autó mozgássérülteknek4

Dr. Erdődy Gyuláné, a Baranya Megyei Gyámhivatal helyettes vezetője elmondta, az új rendszerben a korábbiakhoz képest megháromszorozódott az igényelhető összeg új autó vásárlása esetén, így immár 900 ezer forintot kaphatnak a jogosultak.

A program keretében eddig 2011 óta ezer ember fordult támogatásért – többségük új autóhoz – , ám a források még rendelkezésre állnak, így idén is lehet igényelni a gyámhivataloknál a támogatásokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan még nem tudnak az új lehetőségről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek