6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálSemmilyen döntés sincs a pécsi panelek bontásáról

Semmilyen döntés sincs a pécsi panelek bontásáról

Mindössze gondolatszintjén merült fel az, hogy visszabontanák egy-egy panelház legfelső szintjét. Ha egyáltalán lesz ilyen Pécsett, akkor csak a távoli jövőben és csak is a lakók hozzájárulásával. Németországban azonban már van erre példa.

Már a múlt század elején kidolgozták Amerikában azt az építési módszert, amellyel rendkívül gyorsan tudtak megoldást találni az ipar fejlődése által létrejött demográfiai robbanásra. A szerkezetkész paneleket az 1950–60-as évektől kezdődően aztán Pécsett is használták, így tudtak lakásokat adni több tízezer embernek. Az 1949-ben még csak közel 80 ezer lélekszámú Pécs lakossága megduplázódhatott, részben ennek az építési technológiának köszönhetően.

Ezek az épületek ugyan ma is megfelelő állapotban vannak, ám már jóval otthonosabb lakásokat húznak fel a társasházakat építők is. Éppen ezért merült fel az az elképzelés, hogy valamivel komfortosabb lehetne az, hogyha egyes épületek legfelső szintjeit visszabontanák, ezáltal nagyobb tetőtéri teraszokat tudnának létrehozni, ezzel is élhetőbbé téve a társasházakat. A városban több tízezren élnek ilyen tömbházakban, így rengeteg embert foglalkoztat a dolog.

A pécsi önkormányzattól megtudtuk, hogy egyelőre nem időszerű a kérdés, mivel a kormányzat részéről eddig mindössze gondolati szinten merült fel, hogy milyen megoldásokkal lehet javítani a tömbházakban élők életkörülményeit, azonban döntések nem születtek e témában.

Mint azt a pécsi önkormányzat közölte: még nem dőlt el, hogy a felső szint, a szintek visszabontását, vagy a kertes házba költözést, illetve az ott maradók számára a teljes korszerűsítést támogatja a kormányzat.

Egyelőre csak arról van szó, hogy Hódmezővásárhelyen – Lázár János miniszter városában – ha meg tudnak állapodni az ott lakókkal, akkor egy 60 lakásos próbát tesznek, és talán itt lesz kísérlet a visszabontásra. De sem ott, sem másutt nincs semmilyen döntés erről.

Németországban egyébként több nagyvárosban nekiálltak a panelek élhetőbbé tételének, így például Halle-Neustadtban egy ingatlant alakítottak át teljesen, melynek következtében rá sem lehet ismerni az egykori szürkeségre.

[twentytwenty]


[/twentytwenty]
[twentytwenty]


[/twentytwenty]

Nyugaton ugyanakkor sokszor alapvetően komfortosabbal voltak ezek lakások, de míg tőlünk keletre, Erdély nagyvárosaiban a 4-5 szobás panel is elterjedt volt, két mellékhelyiséggel, spájzzal, addig nálunk általában a 1,5-2 szobás panel volt a legjellemzőbb, bár akad azért szép számmal Pécsen is nagyobb, háromszobás ilyen típusú otthon.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő