13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEz a legkülönlegesebb panelház Pécsen

Ez a legkülönlegesebb panelház Pécsen

Pénteken mutatta be kísérleti projektjét a PÉTÁV Kft. egy Páfrányi utcai tízemeletes épületben. Vida János, a szolgáltató vezérigazgatója beszélt a ház technológiai újdonságairól, amelynek révén az épület hőfelhasználása 63 százalékkal csökkent.

Március 6-án tartják az Energiatakarékossági Világnapot és a Távhőszolgáltatás Napját. Ennek keretében mutatta be a Pétáv Kft. az országosan is egyedülálló Mintaház programját, amelynek keretében átfogó korszerűsítésen esett át az Uránvárosban, a Páfrány utca 31. alatt található egyik tízemeletes panelház.

– A Páfrány utcai épületben olyan korszerűsítés valósult meg, amely iránymutató lehet a többi távfűtött épületben élő lakóközösség számára. A megvalósult korszerűsítések következtében az épület hőfelhasználása 63 százalékkal csökkent – közölte Vida János ügyvezető igazgató. A Páfrány utca 31. számú épület jelenlegi távhődíja lakásonként átlagosan 69 000 forint évente, ez lakásonként, átlagosan évi 60 ezer forinttal lenne több a korszerűsítések nélkül.

06_mintahaz_pafrany_u_31

A modernizáció során előbb a lakók alakították át a teljes belső fűtési rendszert, így minden egyes lakásban önállóan szabályozható és mérhető a fűtés.

– A mintaépületben 40 lakás fűtési energiáját és melegvíz-fogyasztását rögzítjük okos mérési technikával, azaz a lakók az interneten keresztül is nyomon követhetik saját energiafelhasználásukat – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, hogy napelemeket is felszereltek a házba, ami a közös költségeket is jelentősen mérsékli.

Páva Zsolt polgármester arról beszélt, hogy a hőerőműben nemrég átadott új látogatóközpont kapcsán a szolgáltató enged betekintést a megújuló energia felhasználásának folyamatába, most ellenben a fogyasztók oldaláról valósul meg, hogy a zöldenergia miként hasznosul egy régebben épített házban.

– Pécs odafigyel azokra a fejlesztésekre, amelyek a zöld gondolat jegyében meghatározzák a mindennapi életet. Néhány hónapja avattuk fel a szennyvíziszap-kezelő és -felhasználó és -újrahasznosító telepünket, s csak pár hete annak, hogy a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében kihelyezték az új szelektív hulladékgyűjtő edényeket a város több pontján. Pécs valóban egy zöld város képét kezdi felvenni, ami azért is fontos, mert komoly célunk az, hogy megpályázzuk Európa Zöld Fővárosa címet, s ezek a fejlesztések, beruházások ebben a pályázatban megkerülhetetlenek. Egy kis lakóközösség esetében is ugyanolyan lényeges, hogy ezek a szempontok érvényesüljenek – fogalmazott a városvezető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő