5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálSöprik a vizet Kertvárosban

Söprik a vizet Kertvárosban

Az Apáczai körtér fölötti üzletsort nagy esőzések idején szabályosan elönti a víz. Korábban is volt már gond a környékkel, akkor egy életveszélyessé vált lépcsőt kellett felújítani.

Az Apácai körteret még 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program részeként újították fel. A felső üzletsorhoz vezető járdán viszont „elfelejtettek” vízelvezető árkot  építeni, így ha esik az eső, az üzletek előtt áll a víz.

Ha esik, gond van!

Az egyik boltos szerint akkor is volt itt víz, amikor még csak aszfalt volt, de akkor legalább át tudták lépni a vevők.

– Amikor elkezdték felújítani, egy napra be kellett zárnunk, mindent fölbontottak, és mikor visszajöttünk, akkor láttuk, hogy az üzlet elé csináltak egy mélyedést, ahol szépen meg is áll a víz – magyarázza Kolesznyikó Árpádné.

Nagy esőzések idején az üzlettulajdonosok és az eladók együtt söprik a járdát, hogy egyáltalán be lehessen lépni a boltba.

– Nagyon kellemetlen. Volt olyan, hogy a vevő ott kint állt, én meg itt bent és csak néztünk egymásra – panaszkodott egy másik boltos, Böröczné Lóth Erzsébet.

A környéken egyébként már korábban is voltak gondok. Az üzletek melletti, 30 éves lépcsősor már életveszélyes volt. Ezt végül Hári József, a terület fideszes önkormányzati képviselője újíttatta fel saját pénzéből.

Hári újított, újítana most is, de ennyi pénze már nincs.

A képviselő szerint Kertváros egyik legforgalmasabb területéről van szó, a probléma igen sok embert érint. Azt mondja, lakossági és képviselői összefogásra lenne szükség a felújításhoz. Az átalakítás 300 ezer forintba is kerülhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő