Ha pécsi szülő, akkor ezt tudnia kell!

Nagyszabású óvoda- és bölcsőde-felújítási program keretében újul meg több pécsi óvoda és bölcsőde a Pécsi Városfejlesztési Zrt. sikeres pályázatainak köszönhetően. Jobb, szebb, komfortosabb körülmények közé kerülnek a gyerekek.

A város idén vágott bele a nagyszabású óvoda- és bölcsőde-fejlesztési programba, amelynek keretében a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. tíz pályázatot nyújtott be, hogy tizennégy feladatellátási helyet újítsanak meg. A pályázatok mindegyike sikeres volt.

A munkálatok megvalósítása kapcsán Páva Zsolt, Pécs polgármester lapunknak elmondta, a programba bevont intézményeket úgy választották ki, hogy minden városrészt egyenlően érintsen a fejlesztés. A munkálatok közbeszerzési eljárásait már nyáron elindították annak érdekében, hogy minél hamarabb végezhessenek a kivitelezők.

A legjobb a gyerekeknek lesz
A legjobb a gyerekeknek lesz

Két szakaszban zajlanak majd a munkálatok, hiszen a óvodai és bölcsődei ellátást biztosítani kell a felújítások idején is.

Így már javában dolgoznak a Bornemissza utcai óvodában, a Mandula Bölcsődében, a Hajnóczy utcai óvodában, az Óvoda utcai óvodában, a vasasi óvodában, valamint a Siklósi úti óvodában, ahova beköltözik majd a Törpike Bölcsőde a Vargha Damján utcából.

Később, a jövő év második felében kerül sor a Testvérvárosok terei, a hirdi, a Budai Nagy Antal utcai és Németh László utcai óvodák, valamint a Kiskuckó, a Napsugár és a Kicsikék bölcsődék felújítására.

A fejlesztések nekik szólnak
A fejlesztések nekik szólnak

A munkák nem arról szólnak, hogy itt-ott kifestik a falakat és lemázolják az ajtókat, hiszen ezen felújítások során gyakorlatilag szinte a csupasz falakig visszabontják az épületeket, majd totálisan újjávarázsolják őket. Az átalakítások után egészen más, korszerű, modern és a jogszabályi előírásoknak minden tekintetben megfelelő bölcsődék és óvodák várják majd kicsiket.

Az intézmények összes nyílászáróját kicserélik, s ahol szükséges, ott még szerkezeti megerősítés is lesz. A tetőket szintén mindenhol megújítják, mindenhol újak lesznek a csoportszobák, az öltözők és a mosdók burkolatai.

Sportolásra alkalmas tornaszobákat alakítanak ki, szintén lesznek orvosi-elkülönítő szobák is. Az intézményeket akadálymentessé teszik, ami nemcsak azzal jár, hogy az ajtókon, bejáratokon keresztül kerekesszékkel is lehet közlekedni, és lépcsőzésre sem lesz szükség, hanem azzal is, hogy két szint között liftek is lesznek majd.

A bölcsődékben az átadó- és fürdető helyiségek burkolatát cserélik, szülői fogadóhelyiségeket, alkotószobákat és irodákat is létrehoznak. A teljes villamoshálózat, a fűtési rendszer is korszerűbb lesz, amihez hozzátartozik az is, hogy hőszigetelik a homlokzatokat. Szintén ahol szükséges, ott az udvarok is megszépülnek, új játékokat kapnak a gyerekek.

Minden fejlesztési cél azt szolgálja, hogy a legkisebb pécsi generáció a lehető legjobb körülmények közé kerüljön, és nyugodt, megfelelő környezetben folyhasson a nevelői munka.

Pécs polgármestere, Páva Zsolt ezért is bízik abban, hogy a felújítások után az intézmények mind a szülők, mind a gyerekek igényeit kielégítik majd, hiszen azok kívül-belül teljesen megújulnak majd.

Kik és mennyiért?

– A Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai Tagóvodája és a Mandula Bölcsőde felújítása 270 millió forintból valósul meg a Cserkúti Generál Kft. jóvoltából.
– A Nyugati Városrészi Óvoda Hajnóczy József Utcai Tagóvoda felújítása 170 millióból valósul meg, a munkákat a Szedibau Kft. végzi.
– A Pécsi Egyházmegye üzemeltetésében lévő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda Óvoda utcai intézménye 120 millió forintból lesz szebb a Greeneral Kft. kivitelezésében.
– A Kertvárosi Óvoda Siklósi Úti Tagóvodája és a Törpike Bölcsőde 320 milliós támogatásból lesz korszerűbb, az utóbbit ráadásul új telephelyre költöztetik a Vargha Damján utcából. A kivitelezést ez esetben a „MEGA-LOGISTIC” Zrt. végzi el.
– A Keleti Városrészi Óvoda Vasasi Tagóvodájának felújítását 137 millió forintból végzi a B Build és Trade Kft.

Még nincs kivitelező; előkészítés alatt

– A Kertvárosi Óvoda Székhely Óvoda (Testvérvárosok tere), a Kiskuckó Bölcsőde 437 millió forint. Várható kezdés: 2017 eleje.
– Keleti Városrészi Óvoda Hirdi Tagóvodája, felújítása 96 millió forint. Várható kezdés: 2017 nyara.
– Városközponti Óvoda Budai Nagy Antal Utcai Székhelyintézményének felújítása 240 millió. Várható kezdés: 2017 nyara.
– Kertvárosi Óvoda Németh László Utcai Tagóvodája és a Kicsikék Bölcsőde felújítása 431 millió forint. Várható kezdés: 2017 nyara.
– Napsugár Bölcsőde felújítása 272 millió forint. Várható kezdés: 2017 nyara.

Hirdetés