Spórolósabbak lettek a pécsi fiatalok

Néhány éve paradigmaváltás történt a pécsi éjszakai élettel, a szenvedélybetegségek kezelésével foglalkozó, a partizó fiataloknak számtalan programot kidolgozó INDIT Közalapítvány felmérése szerint. Ők több ezer fiatallal kerülnek kapcsolatba, így tudják, hogyan buliznak, mikor járnak haza, mit fogyasztanak.

– Látható, hogy a fiatalok egyre kevesebbet költenek, az általános társadalmi szintű elszegényedés a partikultúrára is kihat, sokan igyekeznek néhány ezer forintból megúszni az éjszakákat, ezért az olcsóbb, kommersz alkoholos italokat, a könnyen, gyorsan, kis áron beszerezhető drogokat keresik. A szórakozóhelyeken pedig minimalizálják a rendeléseket -meséli Hegedűs Attila, az INDIT Bulisegély Szolgálatának koordinátora a szervezet tapasztalataira hivatkozva.

Inkább otthon isznak?

Az alapítványnak több mint egy évtizede van kapcsolata a fiatalokkal, a partikultúra védendő érték a szemléletük szerint, ami része az ifjúsági kultúrának. A szórakozóhelyek olyan kulturális intézmények, ahol szórakozni és stresszt oldani is lehet! A tánc és a zene fontos kapcsolódási pont lehet a kortársi közegen belül és a különböző generációk között is. Hegedűs szerint a bulizni járó fiatalok többsége mértékletesen bulizik, a legtöbben egy átbulizott hétvége után ismét képesek teljesíteni az iskolában vagy a munkahelyen.Továbbra is az alkohol a legelterjedtebb pszichoaktív szer, annak ellenére, hogy egyre népesebb az kábítószereket kipróbálók tábora.

Az is jellemző, hogy megszaporodtak az utóbbi időben a házibulik. Egyre népszerűbb a livestream is: ez azt jelenti, hogy egy DJ valós időben szolgáltatja a zenét, ők pedig interneten keresztül hallgatják a műsort, buliznak arra. Gyakran megesik, hogy ilyen helyekre telefonon rendelik futárral az olcsó szeszt és a cigarettát.

Azok, akik szórakozóhelyre mennek, sokszor nem is a belépős helyeket választják, s este nyolc és tíz óra között indulnak bulizni. – Ilyenkor még nem a szórakozóhelyre, hanem leginkább közkedvelt utcai csomópontokra, boltokba vagy kisebb kocsmákba, „alapozó helyekre” mennek először, ahonnan éjfél és hajnali egy óra között indulnak tovább a népszerű szórakozóhelyekre; általában hajnali négyig, hatig is maradnak. Nagy részük eddig az első busszal ment haza, taxira ugyanis a többségnek nincs vagy nem marad pénze. Az új éjszakai menetrendtől azt várják, hogy pozitívan hat az éjszakai életre, talán nagyobb lesz a nyüzsgés, többen indulnak el a pécsi éjszakába találkozni a barátaikkal – így Hegedűs.

A legolcsóbb bódulást keresik

A szakember elmondta: a 15-25 év közötti pécsi fiatalok többsége már kipróbált valamilyen drogot, de csak egy kisebb részük lehet rendszeres használó is. – Ők is leginkább az olcsón, könnyen, interneten, postán keresztül beszerezhető, orrba felszippantható szintetikus szereket keresik – mondja a szakember.

Szerinte problémát jelenthet, hogy a kábítószert használók tábora kétes eredetű és összetételű szert használ. Korábban a mefedron és társai terjedtek el, manapság pedig a mű-fű, azaz valójában vegyi anyagokkal, szintetikus szerekkel átitatott növényi törmelékekkel hódítanak a piacon. – Mi sem tudjuk pontosan, mi van bennük, hiszen a szerek összetételén folyamatosan változtatnak. Az biztos, hogy hasonló hatásokat váltanak ki, mint a THC, hatásuk azonban erősebb, a szerek pedig károsabbak is lehetnek – magyarázza Hegedűs.

A szakember azt mondta, Pécsett komoly esetek nem jellemzőek, s a magukat tűvel szúró kábítószerezők, a komoly függők aránya is csekély. Ezzel együtt a Bulisegély Szolgálat folyamatosan ott van a partitérben, az elektronikus zenei partikon, szórakozóhelyeken, fesztiválokon, illegál partikon, s próbál segíteni. – Tizenöt pontban, egy szórólapon foglaltuk például össze azokat a tudnivalókat, amelyek betartásával okosan lehet bulizni. Aki megfogadja a jó tanácsokat, minimális eséllyel kerül bajba – mondja.

[frame]

A stagnálás jónak számít?

Több belvárosi szórakozóhely tulajdonosát is megkerestük azzal, valóban kevesebbet költenek-e a fiatalok. Az üzemeltetők nagy része megerősítette, hogy a tizennyolc év körüli korosztály tagjai sokszor láthatóan már kellően vidám állapotban jelennek meg náluk, s csak egy-két sört vagy vizet rendelnek; a legtöbben csökkenő forgalomról számoltak be. Vannak viszont kivételek, a Nappaliban megy a bolt. – Nálunk az önálló jövedelemmel rendelkező 20-as, 30-as korosztály szórakozik. Nekik hetente többször is van keretük fogyasztani. Igaz ugyan, hogy nálunk is csak stagnálás van, a forgalom nem emelkedett már jó ideje. Ez is valami viszont a mai világban – mondta Szép Tamás.

[/frame]

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Egyszerüen elszegényedett a nép!!! Öreg, fiatal, nő, férfi kb.80% a a népességnek csak tengődik.

Comments are closed.