Strand is lesz majd Tüskésréten

Hamarosan elnyerheti végleges arculatát a Tüskésréten augusztus 20-án megnyílt szabadidőközpont. Szeptember végére a futópálya is megkapja borítását, így az ősszel esedékes nagyobb léptékű parkosítási munkálatok után teljes egészében elkészül a vízisípályát és egyéb sportlehetőségeket kínáló szórakoztató centrum, ahol az elképzelések szerint jövőre már egy strand is fogadja majd a szabadba vágyókat.

Az előzetes várakozásokat is felülmúlta a tüskésréti szabadidőközpont ingyenes kétnapos nyitánya, hiszen mindkét napon mintegy háromszázan próbálták ki a vízisipálya nyújtotta lehetőségeket. Katics Viktor, a központ működtetését végző Pécsi-Víz Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy gyakorlatilag csak pozitív visszajelzéseket kaptak, tapasztalatuk szerint sokaknak hiányzott már egy ilyen jellegű létesítmény Pécs szívében.

wakeboard1
Fotó: Central Wakeboard és Szabadidőpark

 

– A strandfoci- és strandröplabdapálya építése a napokban befejeződik, már használják a szabadtéri fitneszparkot, így már csak a futópálya rekortán borítását kell felrakni, amire szeptember végén kerül sor.

Katics Viktor szerint az újságokban megjelent információkkal ellentétben a terület éjjeli világítása már régen kiépült, ezért nem érti, hogyan jelenhetett meg a médiában ennek az ellenkezője. Mint mondta, apróbb utómunkálatok még hátravannak, a környék tereprendezése hamarosan véget ér, noha ősszel is végrehajtanak egy nagyobb parkosítást, amikor fákat és különböző növényeket ültetnek el.

A centrum nyitva tartása a sötétedéshez igazodik, ahogy közeledik a nyár vége, úgy csökken a nyitva tartási idő.

– A vízisipályák szezonja általában április közepétől október közepéig-végéig tart, utána valószínűleg mi is be fogunk zárni – hacsak addig ki nem találunk olyan valamit, amivel kitolhatjuk a nyitva tartást. A mostani állás szerint október végén bezárunk – mondta az ügyvezető.

wakeboard2
Central Wakeboard és Szabadidőpark

Az ingyenesség a múlté, az érdeklődőknek már fizetniük kell a kalandokért. Az ötoszlopos pálya egyórás használata 3500 forint, két óráért pedig 6000 forintot perkálhatunk, a napi jegy 8000 forint. A kétoszlopos tanulópálya fél órára 4500, egy órára 9000 forint, napi bérleti díja 80 000 forint. (Az árak tartalmazzák a mentőmellényt, a síléceket, a kneeboardot és papucsos wakeboardot is.) Egy wakeboard bérlése 60 percre 1500, két órára 2000 forint, egy napra pedig 4000 forintba kerül.

Ami a jövőt illeti, az biztos, hogy szeptember végén tartanak egy ünnepélyes megnyitót, majd a következő évben több ötlet is felmerült az esetleges további fejlesztésekre vonatkozóan.

– Nagy a terület, bármiféle olyan beruházást el lehet végezni, amelyek hozzákapcsolhatók az itteni tevékenységekhez. Szeretnénk majd egy medencével ellátott strandot kialakítani, tehát a parton s nem kimondottan a tóban, hanem mellette – tette hozzá.

Az ügyvezető annyit még hozzátett, hogy a Vasason pár héttel korábban megnyílt BEREK wakeboard-pálya valamilyen szinten konkurenciát jelent számukra, ennek ellenére úgy gondolja, hogy egy ekkora nagyságú városban elfér egymás mellett két ilyen jellegű pálya, “jól meglesznek egymás mellett”.

  • Steiner R. Norbert

    Mi is kilàtogattunk a barátokkal,nagyon tuti lett,bàr ha a jónépnek lehet egy javaslata……..padok…..azokból egy sincs…..