Vállalkozóknak juthat az uniós pénz jó része

Érdemes már most jól kidolgozott üzleti tervben gondolkodniuk, határozott jövőképpel rendelkezniük a pécsi vállalkozásoknak, mert 2020-ig az uniós források nagyobb része a gazdaságba áramlik majd. A pályázati rendszert is átalakítják ennek érdekében – derült ki egy keddi pécsi rendezvényen. 

A Miniszterelnökség a vállalkozói kedv és a kreatív ötletek ösztönzésére indította el a Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozatot (SUPER), amelynek keretén belül Pécsett is olyan – a Széchenyi 2020 programban hamarosan megnyíló – pályázati  és vállalkozásindítási lehetőségeket ismertettek szakpolitikai előadók, amelyek a kis- és középvállalkozások számára lesznek hasznosak.

Neves előadók szólaltak fel
Neves előadók szólaltak fel

Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta, a következő években a vissza nem térítendő uniós támogatások 60 százaléka a vállalkozások fejlesztésére megy, míg a maradék 40 százalékból az állam gazdálkodhat, amiből a nagyvárosokat bekötik a gyorsforgalmi hálózatba.  Kiemelte, a jövőben folyamatosan informálják majd a vállalkozókat  az elérhető forrásokról, és a pályázati kiírások is flexibilisebbek lesznek, ugyanis a pályázatok beadásának ideje alatt a vállalkozók észrevételei szerint finomítják azokat.

A vállalkozásokról szólt a nap
A vállalkozásokról szólt a nap

Krisán László, a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója elmondta, a korábbi pályázati rendszer bürokrácián alapult, ami a vállalkozókat bizonytalanságban tartotta – ezt meg kell szüntetni. A már formálódó új rendszerről a kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy e téren jó úton haladnak. Ezután hangsúlyozta, hogy mivel a vissza nem térítendő források 2020 után leállnak, ezért a vállalkozásoknak úgy kell gondolkodniuk, hogy a projektjeik az után is jövedelmezzenek. Fontos tudni, hogy nem minden tevékenységi kör kaphat támogatást, úgy kell tehát kiválasztani a vállalkozás irányát, hogy célba találjanak a vállalkozók.

Pécs jól jár a támogatással
Pécs jól jár a támogatással

Girán János, Pécs alpolgármestere beszámolt arról, hogy az új, 2020-ig tartó pénzügyi időszak a város számára is kiemelkedő lehetőségeket kínál, hiszen a 31,4 milliárdos forrás felhasználásával a város lakóinak, a helyi vállalkozóknak biztosítanak jobb lehetőségeket. Pécs igyekszik a lehető leghatékonyabban felhasználni a helyi gazdaságot élénkítő programok forrásait – mondta Girán. Az új pályázatok segítségével munkahelyeket létesítenek, telephely- és infrastruktúra-fejlesztéseket hajtanak végre, megújuló energiaforrások használatára vonatkozó terveket dolgoznak ki.

Hirdetés