5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálSzétcsúszott az MSZP?

Szétcsúszott az MSZP?

Minden jel szerint teljesen szétcsúszott az MSZP választási kampánya Pécsett. Szakács László eltűnt, Tóth Bertalanról alig tudni valamit. Mindeközben még azt sem árulják el, kik a kampányfőnökök, akiktől napi infóhoz juthatna a média

Mivel sok esetben – érthető okokból -, magukat a képviselőjelölteket igen nehéz elérni telefonon, a kampányfőnökök azok, akiken keresztül, vagy akik segítségével könnyebb tartani a kapcsolatot a politikusokkal. Az MSZP-n kívül mindegyik párt, vagy politikai csoportosulás egy napon belül válaszolt arra a levelünkre, melyben a kampányfőnökök elérhetőségét kértük  annak érdekében, hogy gördülékenyen menjen a napi információáramlás.

Tavaly májusban még lelkesebbek voltak.
Tavaly májusban még lelkesebbek voltak.

Készségesen küldték a neveket, telefonszámokat, e-mail címeket, a pécsi szocialistáknál azonban falakba ütköztünk: hetek alatt sem árulták el, kik Szakács László és Tóth Bertalan kampányfőnökei.

Az MSZP pécsi aktivistái közül jó néhánnyal beszéltünk, akik nem festettek rózsás képet a baloldali Összefogás helyi kampányáról. Többen is panaszkodtak Szakács Lászlóra, akit „alig látnak” Pécsen, a jelölt nélkül pedig nincsen könnyű dolguk például az aláírásgyűjtések során. Szakács aktivistái szerint van „egy fiatalember” a jelölt közvetlen környezetében, de abban megoszlottak a vélemények, hogy ő a kampányfőnök avagy nem. A nevét mindenesetre nem tudták megmondani.

A saját bázis!
A saját bázis!

A Tóth Bertalan körzetében dolgozó MSZP-s aktivisták közül többen nem is pécsiek, nekik a jelölt nevén kívül fogalmuk sem volt semmiről. A helyi viszonyokat jobban ismerő pécsi segítők szerint „csak saját bázisra mennek”, de nincs könnyű dolguk, mert „az emberek láthatóan elfordultak a politikától” pedig „tavaly májusban még nagy volt a lelkesedés”. Szerintük Kőhegyi István, volt szocialista városi és országgyűlési képviselő, ma vállalkozó Tóth kampányfőnöke, de amikor másoknál is rákérdeztünk erre, akkor ők azt mondták „nem látnak bele a belső ügyekbe”.

Kőhegyi István
Kőhegyi (balról a második) a titkos kampányfőnök?

Lapunk többszöri érdeklődésére Fuchs Gábor, az MSZP egykori városi képviselője, Tóth Bertalan barátja szintén nem árulta el, ki a kampányfőnök, de azt mondta, őt nyugodtan lehet keresni a jövőben.

A Kőhegyi Istvánról készült fotó forrása: Pécsi Újság.hu
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő