Szili Katalin is nemmel szavaz

Szili Katalin, a pécsi illetőségű miniszterelnöki megbízott, volt házelnök arra biztatja a lakosságot, hogy október 2-án menjenek el a népszavazásra és voksoljanak nemmel. A baloldali politikus szerint a magukat valódi demokratának vallók nem tehetik meg, hogy ne vegyenek részt a referendumon.

Bár az október 2-i kvótareferendumon nem Pécsen, hanem Budapesten adja le szavazatát, Szili Katalin részt vesz és nemmel fog szavazni a voksoláson.

– Egy igazi demokrata nem teheti meg, hogy ha lehetősége van rá, akkor ne éljen a részvételi demokrácia adta lehetőségekkel, s ne vonuljon az urnákhoz. A népszavazást ugyanis a részvételi
demokrácia legmagasabb fokának tartom, amikor valaki közvetlenül mondhat véleményt.

A politikus szerint az elmúlt egy-két év bebizonyította, hogy fontos kérdés a zsidó-keresztény kultúrkör védelme, csakúgy, mint Európa jövője.

– Másrészről azt is különlegesen jó lehetőségnek tartom, hogy rámutassunk: Európán belül a nemzetek mégis megőrizhetik azt a szuverenitásukat, hogy véleményt mondhassanak ilyen
természetű ügyben.

Szili Katalin ezért természetesen nemmel szavaz. Ez nem pártpolitikai kérdés, ilyen szempontból nem is szabad közelíteni a referendumhoz.

– Ez abból a kakofóniából is érzékelhető, hogy az ellenzék képtelen egységes álláspontot kialakítani, s ez pont azért van, mert ez nem pártpolitika mentén megválaszolható kérdés, hanem nemzeti ügy. Nekem egyébként déjà vu érzésem van: 2004-ben, amikor szintén nem pártpolitikai kérdés hangzott el a társadalom felé, kiderült, hogy a pártpolitikai rövidlátás mennyire kettétörte a nemzet gerincét. Egy demokrata nem vállalhat fel ilyet. Az nem igazi demokrata, aki egy ilyen kérdésben meg akarja törni egy önmagára adó közösség gerincét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.