10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálSzociális mintaprogram indul Pécsen

Szociális mintaprogram indul Pécsen

Peer Gynt Projekt néven indul új, kísérleti mintaprogram Pécsen, amely a szociális szolgáltatásfejlesztés fenntartható módszereinek megvalósítását tűzte ki célul. Az egy éven át tartó projekt keretében a Zsolnay Kulturális Negyed környékén a szegénységi küszöb alatt személyek, családok társadalomba való visszailleszkedését segítik elő különböző fejlesztések és akciótervek mentén.

A közel 300 millió forintos kísérleti programot a szükség hívta életre. Őri László alpolgármester a projektről tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az önkormányzat gesztorságával most induló program azokat fejlesztéseket kívánja megvalósítani, amelyek az EKF-év során elmaradtak a keleti városrészben.

– Egyrészt szeretnénk a már meglévő közösségi tereket felújítani, ezáltal erősítve az itt élő közösségeket. Elsősorban a Támasz Alapítvány által működtetett Sándor utcai épület és az Ady Endre utcában található ingatlan megújításáról van szó. Másik fontos cél, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyek a családok és a kisebb helyi közösségek megerősítésére koncentrálnak. A város ezzel régi adósságát törleszti a keleti városrészben élők felé, hiszen ez az a terület, amely a Zsolnay-negyedet és a Kodály Központot érintő beruházásokon túl kimaradt a kisebb közösségitér-fejlesztésekből – fogalmazott a városvezető.

peer gynt1 - g
Őri László szerint régi adósságát törleszti a város

Fonai László, a projekt bázisát adó Támasz Alapítvány elnöke szerint a szervezet által már évek óta végzett nappali szociális ellátás során naponta szembesülnek olyan lakossági és egyéb problémákkal, amelyeket orvosolni szükséges.

– Ebből fejlődött ki az a kezdeményezés, hogy kutassuk meg a város ezen részén lakó magánszemélyeket, családokat, kkv-ket, közösségi szervezeteket. Ez egy most kezdődő szükségletfelmérés, amelynek feldolgozásával alakítunk ki – lakossági fórumok keretében – olyan projekteket, amelyek révén olyan szolgáltatásfejlesztés jöhet létre, amelyet hosszú távon kívánunk megvalósítani.

A célterület az Ágoston tér – Búza tér – 48-as tér – Zsolnay Vilmos út – Engel J. út – Hársfa u. – Ady E. u. közé/köré eső városrész. Célcsoportok az itt élő családok, az önkormányzati lakáshasználók (különös figyelemmel a Lánc utcai tömb lakóira), a mélyszegénységben élő, gyermeküket egyedül nevelő szülők, a büntetés-végrehajtásból frissen szabadult, helyben lakó fiatal felnőttek, az átmeneti szállásokon élő hajléktalanok, a prostitúció által veszélyeztetett nők, a családon belüli erőszak által veszélyeztetett személyek, valamint a támogatásból élő tartósan munkanélküliek.

A projektet több szervezet és közösség együttműködésében valósítják meg. A program magában foglal oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási és lakhatási szempontokat is. Az egyik legfontosabb elem a Sándor utcai épület felújítása, amelyben olyan közösségi szolgáltatóközpontot alakítanak ki, ahol szabadidős tevékenységeket végezhetnek az érintettek, szociális problémáik megoldásában találhatnak segítséget, a helyi családokat érintő (ifjúsági, oktatási, egészségügyi és kulturális) információkat kaphatnak, mentális és munkaerő-piaci tanácsadásban részesülhetnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő