5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálSzuper borokat ad idén a környék

Szuper borokat ad idén a környék

A baranyai bortermő vidékek mindegyikén bizakodnak a szőlősgazdák, hiszen idén eddig komoly csapás nem érte a tőkéket. Hacsak nem lesz lucskos az augusztus, a termés kiváló alapanyagot nyújt az isteni borokhoz. Egyedül az illatos fajták sínylették meg a hűvös tavaszi időt.

Nem panaszkodnak a baranyai szőlész-borászok, hiszen a mostani állás szerint a Mecsek lankáin, s a megye dombságain is remek terméssel kecsegtetnek a tőkék. Hónapok óta szépen fejlődnek a fürtök, amelyekből több van, mint szokott, ám kevesebb szem található rajtuk bizonyos fajtáknál.

– A korai szőlők a tavaszi jó időben hirtelen beindultak, ám betört a hideg, s ezt bizony megsínylették az illatos fajták, kötési problémák keletkeztek például a közkedvelt muskotály alapanyagául szolgáló muscat ottonelnél vagy az Irsai Olivérnél. Mindez azt jelenti, hogy a termés mennyisége ezeknél a fajtáknál nem várható nagynak, viszont a minőséggel jelen állás szerint nem lesz probléma – mondja a Szigetvártól Mohácsig tartó, a Mecsek lankáin végighúzódó Pécsi Borvidék elnöke, Hárs Tibor.

A hétszáz hektáros termőterületen nagyrészt fehér fajtákat termesztenek, amelyekből a későbbi fajták minőségben, mennyiségben is a tavalyi évjárat fölé kerekedhetnek. Az olaszrizling például kimagaslónak tűnik, de a messze földön híres cirfandli is jó évet zárhat.

– Jó lenne, ha a nyár végi, ősz eleji hőség nem ismétlődne meg, ugyanis tavaly a tőkék között elillantak az illatok, zamatok. Ha kicsit hűvösebb lesz, a minőség is javul a tavalyihoz képest – mondja a főborász.

Bock is bizakodó

A pécsinél jelentősebb, 2650 hektáros, 80 százalékban vörös, 20 százalékban fehér fajtákat termő Villányi Borvidéken a tavalyival megegyező, kiváló minőségre és közepes hozamra készülnek.

A rendszeresen prémium minőségű termékeket előállító Bock József, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondja, a tavaszi hűvös idő náluk is megviselte az illatos fajtákat, valamint a kékfrankost és a merlot-t.

– Az biztos, hogy a legkorábbi fajtákat is csak szeptember elején-közepén kezdjük szüretelni, a munka dandárja pedig október közepéig fog tartani. Ennek oka, hogy a színesedés csak július utolsó napjaiban indult meg. Innentől számolva általában hat hétre van szükség a szüretelésig – mondja az egyik legelismertebb és legnépszerűbb villányi borász.

Bock József szerint hasonló évjárat lesz az idei, mint a 2012-es, azaz – hacsak jég nem veri el a fürtöket, s hetekig tartó esők nem lesznek – ismét remek borok születnek majd.

[frame]

Hegybírók döntenek

A hegybírók feladata lett augusztustól a borszőlő ültetvények telepítésének, fajtaváltásának és kivágásának engedélyezése, valamint az újratelepítési jogok nyilvántartásának kezelése. Mindezzel azt érte el az állam, hogy a hegyközségi szervezet egy több évszázados múltra visszatekintő önrendelkezési jogát szerezte vissza. Ennek fontosságát mutatja, hogy a szőlészeti-borászati szakmai szervezetek egyhangúlag támogatták a célkitűzést azért, hogy a telepítési, fajtaváltási és kivágási engedélyek kiadása gyorsabb és egyszerűbb legyen.

[/frame]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő