Szuperholddal “egybekötött” holdfogyatkozás lesz

Több mint 30 év után szuperholddal “egybekötött” teljes holdfogyatkozás figyelhető meg hétfő hajnalban.


 

Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor perigeumba kerül, azaz ekkor ér a Földhöz legközelebb. Ilyenkor csaknem 50 ezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint apogeumkor, azaz a Hold pályájának a Földtől legtávolibb csücskén. A közelségnek köszönhetően az égitest az apogeumkor megfigyelhető teliholdhoz képest 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton.

Az “egyszerű” holdfogyatkozások meglehetősen gyakoriak, évente átlagosan kétszer fordulnak elő, a 21. században pedig 228 alkalommal vetül bolygónk árnyéka az égitestre. A szuperhold és a holdfogyatkozás egybeesése viszont rendkívül ritka jelenség: legutóbb 1982-ben történt ilyen, a következőre 18 évet, 2033-ig kell várni.

A teljes holdfogyatkozás Európa egész területén, így Magyarországon is megfigyelhető lesz, emellett az égi “színjátékot” élvezhetik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint a Közel-Keleten is. A félárnyék közép-európai idő szerint hajnali 2:11-kor érinti a Holdat, de jelenléte csak fél órával később válik láthatóvá. A Hold 3:07-kor kezd belépni az árnyékba, és 4:11:10-kor tűnik el teljesen benne, a fogyatkozás maximuma 4:47-kor lesz.

Égi kísérőnk 5:23-kor kezd kilépni a Föld árnyékából, amely bő egy óra alatt vonul le a Hold felszínéről, 6:27-kor hagyja el azt teljesen. A félárnyék halvány szürkés jelenléte azonban még fél órán át észlelhető lesz a Hold korongján. A teljes holdfogyatkozás 1 óra 11 perc 55 másodpercig tart, a totalitást megelőző, valamint az azt követő részleges holdfogyatkozással a jelenség időtartama 3 óra 20 perc.
A következő, Magyarország területéről is megfigyelhető teljes holdfogyatkozásra 2018. július 27-ig kell várni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés