Milliókat nyertek a pécsiek

Félmilliárd forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap az ország művészei között. Pécsett Beck Zoli és Lovasi András is kapott támogatást új lemezeik elkészítéséhez. De jutott pénzt két pécsi színháznak és egy együttesnek is.

A szerzői jogdíjakból korábban befolyó összeg egy része a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) került. Most ennek egy részét, félmilliárd forintot szétosztottak a művészek közt. A döntés értelmében pécsi művészek, színházak, illetve egy együttes is nyert támogatást.

Pályázni alkotói támogatásra, komoly- és könnyűzenék megjelentetésére és terjesztésére, vagy például színdarabok bemutatásának finanszírozására is lehetett. A szerzői jogdíjbevételek felhasználásról pedig egy kollégium döntött, amelynek Bokor Attila – producer, filmrendező, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának politikai főtanácsadója – a vezetője.

Az első pályázatokról augusztus 14-én döntöttek, a támogatottak listája pedig szeptember 11-én jelent meg az NKA honlapján. Pécsről pozitív elbírálásban részesült Beck Zoli pályázata, aki testvérével szeretné elkészíteni első közös lemezét.

Lovasi András viszont második szólóalbumának megírásához nyert támogatást. Lapunknak elmondta, hogy ő már idén őszre tervezte az album megjelenését, de az addig nem jelenhet meg, amíg nincs mögötte egy profi, koncertképes zenekar.

Elkészülhet a Beck testvérek első lemeze is

– Várhatóan a jövő év kora őszére csúszik át az album megjelenése, mert az elkészítésben részt vevő zenészek nagyon elfoglaltak mostanában. Gitározni a Csík zenekar prímása fog, ők azonban együttesükkel idén ünnepelték megalakulásuk 25. évfordulóját, így mostanában nagyon sok dolga volt. A dobos pedig jelenleg az X-faktorban szerepel énekesként, így nehéz összehozni a próbákat. Én azért írogatom a dalokat és reménykedek benne, hogy jövőre többször tudunk összejönni, mint idén és lesz időnk elkészíteni az új albumot – ismertette terveit Lovasi András, aki elmondta, hogy új albumának bemutatásához már csak évi 8-10 koncertet tervez, de azt mindenképpen profi zenekarral szeretné megvalósítani.

Pécsett két színházi produkció – a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Harmadik Színház egy-egy darabja – nyert anyagi támogatást. Utóbbi 1 millió forintot kapott Háy János: Völgyhíd című ifjúsági színművének bemutatására:

– A mű bemutatását már régebb óta tervezzük, hiszen a pályázathoz kész elképzeléseket kellett benyújtani. Mivel az előadás nagyszínpadon zajlik majd, a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott pénz a színpadra vitelnek nagyjából 20 százalékára elég. A darabot egyébként február végén mutatjuk be először – tudtuk meg Vincze Jánostól, a Pécsi Harmadik Színház igazgatójától.

Ők nyertek Pécsett:

Név

Pályázat leírása

Megítélt összeg

BÍRÓ ZSOLT

Támogatás a Műfajok, stílusok, fúzió munkacímű album megalkotására

250.000 Ft

DR. BECK ZOLTÁN

Támogatás a BECK testvérek első lemeze zenéjének és szövegének megalkotására

500.000 Ft

LOVASI ANDRÁS

Támogatás a második szólóalbum megírásához

800.000 Ft

BÍRÓ ZSOLT

Műfajok, stílusok, fúziócímű lemez elkészítésére, kiadására

400.000 Ft

SZPISJÁK PÁL

A SKA-Pécs Zenekar lemezének megjelentetésére

300.000 Ft

PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ

Háy János: Völgyhíd című ifjúsági színművének bemutatására

1.000.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

Csukás István – Darvas Ferenc: Ágacska című zenés mesejátékának bemutatására

800.000 Ft

 

Jutott a jogdíjakból a Ska-Pécs együttesnek is új lemezük elkészítéséhez. A pécsi Bíró Zsolt pedig rögtön két pályázatával is sikeresen szerepelt: A műfajok, stílusok, fúzió című album megalkotásához és kiadásához is kapott támogatást.

  • nagyjenős

    re1 Géza, nagyjából ugyanezet írtam a beck-ékről , a lemezeik bukása borítékolt,adott! Tehetségtelen ****nyalók gyülekezete, akikre a f@sz se! kíváncsi!!!

  • gézagyerek

    szegény lovasi….itt is elvett másoktól egy lehetőséget,ha ő kapott más azt nem kaphatja meg….pedig mennyire támogatja a tehetségeket….ennyire…úgy mint a nyári fesztiválokon…minden napra egy lovi….csak más-más formációban….elszívja mindenki elött a levegőt…..természetesen más vélemény is van én azt is tiszteletben tartom,de nekem konkrétan ez a véleményem a szadesz kossuth díjas zseniről…