Távozik a Holding és az állatkert vezetője

Ismét maratoni közgyűlést tartott a pécsi képviselő-testület. Az ülésen számos fejlesztés megindításáról, valamint önkormányzati cégek élén bekövetkező személyi változásokról is döntöttek a városatyák.

Ötven napirendi pontot tárgyaltak a képviselők csütörtökön, amelyek tárgyalását két óra csúszással kezdték meg, mert előbb zárt ülésen tárgyaltak egy új cég, a Ledina Kerámia Kft. megalapításáról, amelynek feladata a Zsolnay-gyár jövőjének biztosítása lesz.

Két városi cég élén is változás lesz: Barna Béla május végén távozik a Pécs Holding vezérigazgatói székéből, őt Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház vezetője váltja (a vállalat neve is megváltozik, Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-re módosul), míg az állatkertet irányító Szatyor Miklós szerződése lejár, helyette Borbás Károly, a Biokom gazdasági igazgatója lesz a főnök.

Az ülésen több komoly fejlesztés elindításáról is határoztak, többek között teljesen felújítják az Árpád Fejedelem Gimnázium IMS-technológiával készült épületét, valamint a Jókai utcai általános iskolát is. Noha az erről szóló előterjesztés nem látszott “erőteljesnek”, éles szópárbaj alakult ki az ellenzéki Kunszt Márta és Gulyás Emil, valamint a teremben helyet foglaló Csizi Péter országgyűlési képviselő között.

Előbbiek ugyanis nem örültek felhőtlenül a modernizációnak, mire a honatya a baloldal korábbi városvezetés “áldásos” tevékenységét ostorozva kijelentette, hogy az ellenzék kijelentései olyanok, mint ahogyan a várost vezették: egy nagy nulla…

A verbális párbaj után hamar visszaállt a megszokott kerékvágásba az ülés, egymás után születtek a határozatok: egyebek mellett korszerűsítik a Tüzér utcai idősek otthonát, két buszfolyosót alakíthatnak ki a belvárosban a közösségi közlekedés minőségének javítása érdekében, még idén kicserélhetik a Jókai tér ramaty állapotban lévő burkolatát, indulhat a múzeumi központ kialakítása a Széchenyi téren, valamint jövőre teljesen megújul az uránvárosi kispiac és környéke is.

A maratoni közgyűlés végén Kővári János adott hangot nemtetszésének a civil támogatásokat vizsgáló ideiglenes bizottság jelentése kapcsán. Az ÖPE képviselője jogi lépéseket helyezett kilátásba, ha a testület által elkészített dokumentumot eredeti formájában fogadják el a jelenlevők.

Kővári János a jelentés két bekezdését kifogásolta, mondván, az ott leírtak nem megalapozottak és sértik személyiségi jogait. Ezt Lovász István jegyző cáfolta. Némi nyelvtani bűvészkedés után a testület kivette a jelentésből az egyik kifogásolt bekezdést, így végül megszavazták a bizottság jelentését.

Eme egyórás közjáték ellenére nyugodt légkörben zajló közgyűlés nyolc órakor ért véget Őri László alpolgármester vezényletével.

Hirdetés