5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálPisztolyos álhír terjedt

Pisztolyos álhír terjedt

Az egyik MSZP közeli pécsi blog kezdte terjeszteni néhány órával ezelőtt azt az álhírt, miszerint flóbertpisztollyal lőhettek rá egy pécsi buszra. A rendőrség viszont ezt nem erősítette meg, csak azt, hogy az egyik busz ablakát betörték vasárnap reggel. 

A lap szerint „nem kizárt, hogy flóbertpisztollyal lőhettek rá vasárnap kora reggel az egyik helyi járatú buszra Pécsen”. Két fiatal akart ugyanis felszállni a főpályaudvarnál az egyik helyi járatú autóbuszra, ám mivel épp gyrost ettek, így a sofőr megkérte őket, hogy ne tegyék. Ezután történt az eset. A jármű elindult, majd furcsa roppanás hallatszott és betört a csuklós Mercedes ajtajának üvege,  és a szemközti ablakon egy szabályos, kör alakú lyuk keletkezett.

A cikk írója ezután mindenféle hivatalos információt nélkülözve azt feltételezi, hogy „rálőttek a buszra, talán egy kis kaliberű vagy flóbertpisztollyal.” A rémhír már a Facebook-on is terjed, ezért szerkesztőségünk megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik az alábbi hivatalos tájékoztatást adták:

„A rendőrség ügyeletére érkezett telefonos bejelentés, miszerint 2014. december 14.-én 06:00 óra körüli időben Pécsett az Indóház téren két személy egy helyi járatú autóbusz ajtajának üvegét eddig ismeretlen eszközzel betörte.

A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, több tanút kihallgattak, a beszerzett adatok alapján a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.”

Kiemelt képünk illusztráció 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő