5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTestvérvárosi ajándék a pécsi szülőszállásnak

Testvérvárosi ajándék a pécsi szülőszállásnak

Fellbachból, Pécs testvérvárosából érkezett delegáció adományának átadására került sor pénteken a pécsi Normandia Lions Club szülőszállásán. Beatrice Soltys, a német település alpolgármestere által vezetett küldöttség egy hosszú kerékpártúra egyik állomásaként érkezett Pécsre, hogy támogatásban részesítse a súlyos beteg kisgyermekek szülei számára otthont adó intézményt. Az eseményen részt vett Őri László pécsi alpolgármester és Decsi István, a Fidesz városházi frakcióvezetője is.

A pécsi Lions Clubot 1992-ben alapították, egyik fő tevékenysége a szülőszállás működtetése. A szervezet két ággyal kezdte tevékenységét, jelenleg azonban már 28 szálláshely áll a rászorulók rendelkezésére a korszerűen felújított Mártírok útján lévő épületben. Az elmúlt húsz évben több mint negyvenezer vendégéjszakát töltöttek el a gyermekükért aggódó szülők.

Őri László alpolgármester az eseményen hangsúlyozta, hogy a pécsi civilek összefogása által létrejött intézmény nagyon fontos tevékenységet végez.

IMG_2432

– Nem is munkának, hanem inkább szolgálatnak lehetne nevezni az itt dolgozók tevékenységét, hiszen olyan családoknak, pároknak, szülőknek segítenek, akiknek a gyermekei nagyon súlyos betegséggel küzdenek, s a gyermekek klinikai kezelésének időtartamára tudnak a közelben menedéket biztosítani. Ezt a szolgálatot Pécs mindig is támogatta, sok formában segítette ennek a civil kezdeményezésnek a sikerét.

Most egy újabb segítség érkezett a fellbachi delegáció révén. A 4000 eurós pénzbeli adomány a legjobb kezekbe kerül.

IMG_2438

A német város alpolgármestere beszédében elmondta, hogy a mostani, főleg a felajánlókból álló küldöttség olyan szervezetet kívánt támogatni, ahol közvetlenül a gyerekek megsegítésére fordítják a támogatást s amely szervezet társadalmi munkában, nem pénzért végzi tevékenységét.

– Pécs a negyedik a testvérvárosunk, amelyet felkerestünk hosszú, 1400 km-es biciklitúránk során, hogy átadjuk a felajánlást – mondta Beatrice Soltys, mielőtt átnyújtotta volna a 4000 euróról kiállított csekket.

IMG_2451

Pécs és Fellbach kapcsolata több évtizedre nyúlik vissza, amelynek keretében rendszeresen sor kerül diák- és nyugdíjas csoportok cserelátogatására. Őri László kezdeményezte, hogy a meglévő civil kapcsolatok mellett erősödjenek a két város közötti gazdasági kapcsolatok, a Pécs által elkezdett gazdaságfejlesztő programok lebonyolítása során számítanak a fellbach-stuttgarti tapasztalatokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő