10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBotrány az egyetemen?

Botrány az egyetemen?

Imhof Gábor, a PTE egykori, jelenleg vesztegetéssel vádolt gazdasági igazgatója szerint az egyetem és az IVF Kft. jóval hivatalba lépése előtt kötött szerződést közbeszerzési eljárás nélkül, és éppen ő volt az, aki kardoskodott a közbeszerzés kiírása mellett – írja a hvg.hu.

Imhof a hvg.hu-val azt közölte, hogy a beszélgetésben említett 70 millió forint nem az egyetem, hanem az IVF Kft. korábbi évekből felhalmozódott nyeresége, az említett építőipari beruházás szintén nem az egyetem, hanem a Kft. beruházása, és mint magáncég, nem közbeszerzésre kötelezett. „Ennek kapcsán kérte ki Bódis József, az IVF Kft képviseletében eljárva a tanácsomat” – írta, hozzátéve, hogy ezzel szemben viszont PTE és az IVF Kft közötti szerződés közbeszerzés kötelezett.

Imhof Gábor

„Az egyetem és a Kft. jóval hivatalba lépésem előtt kötött szerződést közbeszerzési eljárás nélkül”, ráadásul szerinte az egyetem különböző ellenőrzési szervei több alkalommal megállapították, hogy a szerződés szabálytalan.

Imhof állítása szerint ő kardoskodott a közbeszerzési eljárás lefolytatása mellett, „eltökélt szándékom volt, hogy erre a szolgáltatásra is közbeszerzési eljárás keretében kerüljön sor, mely szándékomat közöltem Bódis Józseffel, aki akkor a szülészeti klinika igazgatója, és a szülészeti klinika berkein belül közbeszerzés nélküli szolgáltatást végző magáncég tulajdonosa volt”. Mint írta, a kiírás két alkalommal eredménytelen volt, a harmadik kiírás előtt már nem dolgozott az egyetemen, a szolgáltatást viszont szerinte a mai napig az említett magáncég végzi, közbeszerzés nélkül – írta a hetilap online kiadása.

Korábban írtuk:

Több egyetemi dolgozóhoz és a médiához is eljutott az a telefonbeszélgetés, amit állítólag titkosszolgálati eszközökkel rögzítettek a nyomozók még az egyetemi vesztegetési ügy kirobbanása előtt. A félvételen állítólag Bódis József, jelenlegi rektor és Imhof Gábor párbeszéde hallható. 

A felvételen Bódis József és az akkori gazdasági vezető, később vesztegetési ügybe keveredett Imhof arról egyeztet, miként lehetne egy bizonyos dolgot egy kft.-re bízni. A hangfelvételen állítólag arról is beszélnek, hogy az ominózus szerződés arról szól, miként lehet elkerülni, hogy közbeszerzést kelljen kiírni.

Hogy pontosan miről van szó, nem derül ki, csupán az, hogy a lombikbébiprogrammal kapcsolatos ügylet van a háttérben.

Bódis József

Bódis József, az egyetem rektora rögtönzött sajtótájékoztatón közölte: külföldi útjáról hazatérve szembesült azzal, hogy ismeretlen személy ismeretlen eredetű hangfelvételt juttatott el a sajtóhoz.

Hangsúlyozta, az egyetem jó hírnevének, a közelgő rektorválasztás tisztaságának megőrzése érdekében nyilatkozik, a pécsi egyetemet érintő vesztegetési ügyben gyanúsítottként nem merült fel a neve. Bár szívesen áll a média rendelkezésére, ezúttal nem beszélhet, mert annak jogi akadályai vannak. A hanganyag lejátszásához valamennyi érintett írásbeli hozzájárulása szükséges – magyarázta.

Bódis József annyit még elmondott, hogy Pécsett 1986-ban indult el a lombikbébiprogram, aminek keretében elsőként született az országban lombikbébi. Kezdetben a klinika berkein belül futott a projekt, később, az 1990-es években döntött úgy klinika, hogy egy közhasznú társaságra bízzák ezt a feladatot.

Mint mondta, amikor ő 2007-ben visszakerült a szülészeti klinika élére, kusza helyzetet talált, olyan rendszert, ami nem volt előnyös a klinika számára. Ezért döntött úgy, közbeszerzési eljárást írnak ki a feladatra, amely alapján a klinika és a kft. részesülne a bevételekből. Jelenleg egyébként a bevétel 30 százalékáért biztosítja  a műszereket és azok karbantartását, valamint a feladat elvégzéséhez szükséges anyagokat – korábban éppen fordítva voltak ezek az arányok.

Két sikertelen közbeszerzés után zajlott le az ominózus beszélgetés, aminek során megoldást kerestek a helyzetre – tette hozzá Bódis.

Szerinte a hangfelvétel kiszivárogtatása tervezett lépés volt, a rektorválasztásra időzítették, aminek az volt a célja, hogy őt  előnytelen színben tüntessék fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő