Tízmilliót kapnak a három gyereket vállalók

Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Közölte azt is: önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Ezek az intézkedések követték Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi bejelentését, ami a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kiterjesztésének lehetőségéről szólt. A kedvezmény iránti érdeklődést jól mutatja, hogy folyamatosan növekedik a havi lakáshitel-kihelyezések száma – számolt be Morvai Gábor, a Pénzügyi Tanácsadói Irodahálózat koordinátora.

– Júniustól nagy ugrás volt tapasztalható, a tendencia összefüggésbe hozható a CSOK új szabályaival, valamint a csökkenő kamatszinttel is. Az érdeklődők számából arra következtetünk, hogy egyre többen veszik igényben a kedvezményt – mondta Morvai.

lakásvásárlás

Bár hallottunk olyanokról, akik tervezték, hogy igénybe veszik a kedvezményt, azonban lemondtak szándékukról, mert szerintük túlságosan is bonyolult az igénylés folyamata. A szakember amondó, hogy ez nem lehet probléma.

– A kedvezmény igénybevételének számos feltétele van, amely az igénylőtől is megkövetel némi utána járást. Úgy gondolom, hogy aki valóban igénybe szeretné venni, az – akár segítséggel – teljesíteni tudja az adminisztratív feladatokat.

Sokan későn szembesültek azzal, hogy a kérelmezőknek legalább 180 napja biztosítottnak kell lenniük.

– Úgy gondolom, hogy egy ilyen jellegű támogatás esetén első sorban politikai szándék kérdése a támogatott csoport meghatározása. Más állami támogatás, segítő program esetén is megfigyelhető, hogy a jogalkotó elvárja pl. a köztartozás-mentességet, vagy a biztosítotti időtartamot. Ez tehát nem elsősorban pénzügyi, inkább politikai szándék kérdése.

Az tehát nyilvánvaló, hogy lakásvásárlásba, lakáshitel felvételébe nem szabad belevágni olyan pároknak, ahol legalább egyik fél nem rendelkezik biztosítási jogviszonyt eredményező valamilyen kereső státusszal.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sokan nyomorognak ebben az országban.sajnos………. Szerintem meg, több nem csak cigány család vállalhat bátrabban gyereket, a cigányok enélkül is szültek 3, 4, 5 gyereket vagy ennél is többet, nem kellett ilyen “segítség”, ez valamilyen szinten azért előrelépés, főleg a fiatal házastársaknak, akik soha a büdös életbe nem tudnának maguktól venni házat, és ahhoz hogy a magyar nép szaporodjon kell 3 gyerek egy családba.Hogy ezt mások is igénybe veszik majd ez más kérdés, de sokaknak segítséget nyújt majd……vajon miért nem szül sok magyar nő? Mert nincs miből, nincs ház , nincs jövőkép stb… Én is cigány vagyok, tanítok, nincs gyerekem, nem érdekel a Fidesz, de talán ez az egy dolog jó húzás volt tőlük. Ha szeretnék, hogy a magyar társadalom szaporodjon, ne csak az adók, rezsik növekedjenek,illetve ne csak elvándoroljanak az emberek külföldre dolgozni, akkor igenis segítsenek az embereken, aki megérdemli, és szívesen nevelnek fel tisztességben 3 gyereket!
    Majd kiderül mennyire volt jó ez a lehetőség!

  2. Ezt a nyomorgó cigányok megsegítésére találta ki a mi bölcs és intelligencs nemzetvezető elvtársunk.

Comments are closed.