Több lesz a só és a tej a pécsi menzákon

Újfent módosul a közétkeztetési rendelet, ami jelen esetben három fontos, új változást hoz. Több friss, és a megszokottnál zsírosabb tejet kapnak a pécsi gyerekek, a legutóbbi sómennyiség-csökkentés után most mégis egy kicsivel jobban lehet majd sózni, és visszavesznek az édesítőszerekből is.

Tavaly szeptemberben vezették be azt a közétkeztetési rendeletet, amelynek az volt a célja, hogy az ország, így a pécsi iskolák diákjai, a városi ovik kis lakói és az idősotthonokban étkezők is egészségesebben táplálkozzanak. A rendelet korosztályonként szabályozza a teljes energiaszükségletet, és azt is előírja, hogy a reggelik, ebédek, uzsonnák és vacsorák ennek a szükségletnek hány százalékát tartalmazhatják. A cél az volt, hogy a zsírban tocsogó kajákat kipaterolják a menükből, és hogy a gyerekek (és a felnőttek) ne fussanak bele nem kívánt cukrokba, sókba és egyéb egészségtelen adalékokba. Ekkor vezették be hivatalosan azt is, hogy napi minimum fél liter tejet is kapniuk kell a közétkeztetést igénybe vevőknek. Mindezen azonban most újra módosítanak egy kicsit, noha Pécsen már a rendelet kihirdetése előtt is annak megfelelően étkeztek a kis- és nagy diákok is.

Friss tejet kapnak a gyerekek Pécsett
Friss tejet kapnak a gyerekek Pécsen

A rendeletmódosítás három fő változtatást tartalmaz: emelnek az ételek sómennyiségén, több és zsírosabb tejet kapnak a diákok, és csökkentik az édesítőszerek mennyiségét is.

Páger Zsolt, a pécsi közétkeztetésért felelős Hungast üzletfejlesztési igazgatója elmondta, a minisztérium folyamatosan figyelte a visszajelzéseket, kiderült, hogy módosítani kell a rendeleten, mert például a bölcsiseknek és ovisoknak előírt sómennyiségek betartása lehetetlen volt, nekik a napi háromszori étkezés során mindösszesen legfeljebb 1,5-2 gramm sót engedélyeztek.

Fokozatosan tűnik majd el a káros só a közétkeztetésből
Fokozatosan tűnik majd el a káros só a közétkeztetésből

Páger Zsolt elmondta, a próbafőzések során kiderült, hogy az 1-3 és a 4-6 éves korosztályok számára is meg kell határozni egy felső sóértéket, és így tettek a többieknél is. Hozzávetőlegesen 10 százalékkal több sót tehetnek az ételekbe, azonban később fokozatosan mégiscsak csökkentik az adagot.

Ezzel párhuzamosan az élelmiszeripar is elkezdett alkalmazkodni ehhez a tendenciához. Mind a húskészítmények, mind a sütőipari termékek sótartalma folyamatosan csökkenni fog az élelmiszerkönyvi előírásokkal összhangban. Így kevésbé sérül az ételek ízletessége, ami elengedhetetlen szempont – hangsúlyozta az igazgató.

Új étrenddel kedveznek nekik
Új étrenddel kedveznek nekik

A napi minimum fél literes tejadagon is változtattak, noha nem a mennyiségen, hanem a minőségen. Ezentúl kizárólag friss, pasztőrözött tej kerülhet az asztalokra, tehát a tartós tejet el lehet felejteni – mostantól már 2,8 százalékos tejet is választhatnak.

-Az állati eredetű zsiradékokat, így a tejzsírt is, jó ideje károsnak ítélik meg. Jómagam nem tartozom ehhez a táborhoz. Úgy gondolom, hogy számos, zsírban oldódó vitaminból, ízanyagokból többet találunk a magasabb zsírtartalmú tejekben, tejkészítményekben. A hangsúly mindig az optimálisan elfogyasztott mennyiségen van – mondta Páger Zsolt. Kérdésünkre az igazgató elmondta, hogy a zsírosabb tej természetesen drágább, ugyanakkor úgy véli, hogy ez „sokadlagos” szempont, ha a gyerekek egészségét helyezzük előtérbe.

Inkább a cukor, ha nagyon muszáj, de semmiképp sem az édesítőszer
Inkább a cukor, ha nagyon muszáj, de semmiképp sem az édesítőszer

A harmadik legfontosabb változás, hogy minden korosztály étkeztetésében tiltanák az édesítőszerek használatát. A jelenleg hatályos rendelet szerint az édesítőszerek a 3 év alatti korcsoport számára voltak tiltottak.

– Tény, hogy a legegyszerűbb megoldás az ételek energiájának csökkentésében az édesítőszerek alkalmazása, ráadásul olcsóbb is az édesítőszer, mint a cukor. Egy édesítőszerrel készült élelmiszert kevesebb bűntudattal fogyasztunk, mint cukrot tartalmazó társát, de meglátásunk szerint nem ez a megoldás a kalóriák elleni küzdelemben – mondta.

A tervezett módosítások még az ősszel életbe lépnek. A Hungast tavalyi felmérése szerint egyébként az egészségesebb közétkeztetés szolgáltatásaival a pécsi iskolák, ovik és más intézmények 94 százalékban teljesen, vagy többnyire elégedettek voltak, és 97 százalékban tartották úgy, hogy a Hungast ételei változatosak. A cég Pécsen 84 intézmény (10 ezer fogyasztó) részére nyújt közétkeztetési szolgáltatást.

Hirdetés