Több száz új munkahelyet akarnak Pécsen

Munkahelyteremtő beruházásokat várna Pécs

Piacképes szakképzettséget nyújtó képzéseket indít az önkormányzat a Pécs Paktum elnevezésű program elindításával. Páva Zsolt polgármester céljai szerint a programmal több száz új munkahelyet tudnak majd létrehozni Pécsen a következő pár évben.

Az idén induló, 850 millió forintos, teljes egészében fejlesztési forrásból megvalósuló foglalkoztatási program során 2021-ig több száz főt szeretnének álláshoz juttatni. Az önkormányzat által vezetett konzorcium tagjaként a megyei kormányhivatal, a Pécsi Városfejlesztési Nzrt. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működik közre.

– Pécsen és környékén ezekben az években a legfontosabb cél, hogy aki akar, mielőbb dolgozhasson. Ehhez munkahelyek mellett képzett szakemberekre is szükség van. A piacképes szakmák esetében jelenleg is sikerrel zajlik a tőke, a termelés és a különböző szolgáltatások Pécsre vonzása – mondta Páva Zsolt polgármester, aki utalt a BAT, a Hauni, a Hellmann, az ITSH és a Harman által jelenleg is folytatott munkaerő-bővítési kezdeményezésekre.

Munkaügyi
A képzés után már nem kell állást keresni

A Pécs Paktum néven a pécsi önkormányzat irányításával életre hívott program éppen ezért azokat szólítja meg, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel, vagy olyan képesítésük van, amellyel nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

– A Paktum azt szolgálja, hogy ezek az emberek képzéseket kapjanak. Ehhez az év végéig felkeressük a képzőhelyeket, a civil szervezeteket és a foglalkoztatókat, emellett feltérképezzük a fejlesztendő ágazatokat, a képzési és foglalkoztatási igényeket – fogalmazott a városvezető.

Hozzátette, hogy ezek után jelölik ki a jövőbeni képzéseket és a kiemelt támogatásban részesülő munkaköröket, hogy mielőbb megindulhassanak a képzések és tanfolyamok. A program kizárólag a pécsi járásban élő álláskeresők számára nyújt lehetőséget.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés