Tóth Bertalan: dicsérnék, ha tudnék

A szocialisták legerősebb pécsi embere lett Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, országos elnökségi tagja. A volt alpolgármestert az ellenzéki esélyekről, az őket ért kritikákról és terveiről kérdeztük.

– Szinte biztos befutó helye van a parlamentben, az országos lista elején van. Ez érdem, amiért így ismerik el a pártban, vagy lehetőség, hogy még inkább bizonyíthasson, esetleg menekülőpálya?

– A listás hely megtiszteltetés. Lehetőséget ad arra, hogy az országos politikában is kipróbáljam magam, valamint a megyét is képviseljem. Mivel Szakács Lászlóval mindketten egyéni körzetben is indulunk, ezért ott is szeretnénk bizonyítani, mert ekkor lesz a legerősebb a baranyai lobbi.

tóth bertalan2

Ha most egy pillanatra félreteszi a kötelező optimizmust, akkor mit gondol, milyen arányban nyerik meg, vagy veszítik el a jövő évi választást? 

– Mi győzni szeretnénk. Nagyon sokat vagyunk kint az utcán, a közvélemény, a hangulat, illetve a hiteles mérések alapján elmondhatom: mind a két pécsi körzet nyerhető a baloldali összefogás számára. Sokat kell dolgoznunk, de van erre esély.

– Pécsett Ön számít az egyik leginkább népszerű és ismert MSZP-s politikusnak. Miért szerepelnek kevesebbet a többiek?

– Kampányidőszakban mindig a jelölt szerepel a legtöbbet. Másrészt a városi közgyűlésben frakcióvezető vagyok, a közösen kialakított álláspontot mindig én képviselem. Ezzel együtt úgy vélem, a többi frakciótag is megszólalt már többször, szakterületükön nem egy sajtótájékoztatót tartottak.

– Mennyire elégedett a pécsi szocialista politikusok – így a saját – munkájával?

– A körülményekhez képest elégedett vagyok, persze mindig mindent lehet jobban csinálni. A ciklus első időszakában inkább voltak eredményeink, hiszen akkor még egy-egy javaslatunkat elfogadták. Az utóbbi időben azonban már csak dacból sem, a kormányzó párt mindent támadásnak vesz. A mostani közgyűlést személyeskedések, politikai szólamok jellemzik.

– Több volt szocialista is beszélt az “öregek” és a “fiatalok” érdekellentétéről, arról, hogy sok régi párttag nem nézi jó szemmel Önöket. Mi a véleménye Juhász István, volt városi MSZP-elnök azon kijelentéséről, hogy „ma az irigység, a bosszú, és az érdekek uralják az MSZP-t”?

tóth bertalan3

– Kik az öregek és kik a fiatalok? Vajon azok az öregek, akik akkor jöttek a pártba, amikor sikeres volt, miközben akkor én már tíz éve tagja voltam? Persze ők nálam korban idősebbek, de az első komolyabb kudarc alkalmával azonnal hátat fordítottak az MSZP-nek, és a fideszes hatalom ölébe ültek. Juhász Istvánról, Sarkadi Gáborról és Molnár Ferencről beszélek. 2009-ben, Páva Zsolt győzelmekor azt mondták, hogy fejet hajtanak a népakaratnak. De akkor mi mégis mit csináltunk? Hiszen az akkori közgyűlésben adtunk bizottsági elnököt, alpolgármestert. Kritizáltunk, de volt kooperáció is. Akkor az előterjesztések többségét támogattuk is, tehát elfogadtuk a választók akaratát mi is. Ők állítják be ezt generációs feszültségnek.

– Szili Katalin szintén kilépett…

– 2002-ben Nyőgéri Lajossal együtt ketten voltunk a kampányfőnökei, sikerre vittük a választást, majd a 2009-es polgármesteri kampányában is dolgoztunk. Én nem tudom elfogadni azt, hogy ő az MSZP megyei listájáról szerzett mandátumot, és azt nem adta vissza.

– Mit szól a Szili Katalinnak tulajdonított csokitolvajozásáról? Úgy tudom, ez különösen bántotta anno Önöket.

– Ő soha nem mondott ilyet, és a párton belül sem hallottam. Ez egy tudatos lejárató kampány része. A jobboldali média szereti felhasználni a karaktergyilkosságunkhoz. A mi vagyonnyilatkozatainkat minden évben beadtunk, mindannyiunknak van szakmája, munkája, előélete. Nem a politikából éltünk akkor sem, és most sem.

– Nyőgéri Lajost, az MSZP helyi elnökét a közelmúltban jogerősen egy év próbára bocsátottak rágalmazás miatt. Mennyire osztanak rá szerepet ezentúl? Mit szól az ítélethez?

– Az ítéletet igazságtalannak tartom, mivel azonban a bíróság hozta és jogerős, ezért elfogadom. Páva Zsolt rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, s ebből indult ki Nyőgéri Lajos. Ha nem egy okiratból indul ki, akkor lenne felelőssége abban, hogy ezt állította.

– Nyőgéri Lajosnak mint önkormányzati képviselőnek viszont tudnia kellett, hogy a polgármesteri fizetést csak a közgyűlés képes megváltoztatni. Nem emlékezett, hogy ilyen döntésre nem került sor?

tóth bertalan1

– Nézze, ő ezt az okiratot vette alapul. A polgármestert kell megkérdezni arról, miért töltötte ki azt rosszul.

– Gondolom, reggelig tudna mesélni arról, mennyi kudarc érte Pécset 2009 óta. De tud-e mondani három pozitív döntést, történést, ami Páva Zsolthoz kötődik?

-Őszinte leszek: dicsérnék, ha tudnék. Örülök, hogy van Tüke-kártya, meg elültetnek hetente „egy-egy fát”, de azt látjuk, hogy azok a beruházások valósultak csak meg, amelyeket még mi indítottunk el. Vannak jó ötletek, de valahogy mindig minden félresiklik.

– Mi a három legnagyobb probléma ma a városban?

– A munkanélküliség, a magas helyi adók, a közbiztonság. Munkahelyteremtés kapcsán kormányzati támogatás kell, hiszen a kabinetnek van beleszólása abba, hogy hol települnek le a befektetőcégek. Úgy látom, megvan a lehetőség az adócsökkentésre is, miután a kormány átvállalja a város adósságát. A közbiztonság kapcsán pedig amondó vagyok: nem elég, hogyha jó a statisztika, miközben az emberek nem érzik magukat biztonságban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

32 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na ezt te se gondolod komolyan , hogy most jobb időket élünk. Magyarország jobban teljesít mint 3,5 évvel ezelőtt ?
    De milyen áron? Az én azt tapasztalom, hogy bevezetek sok-sok adót még felsorolni is nehéz, ezt mind mi fizetjük! A mi pénztárcánkból veszik ki a pénzt. Nincs munkahely elmennek a fiatalok igazat adok neki.Milyen jó a 16 % adó kulcs hát ki járt jól vele a nagy jövedelműek. A közalkalmazottak ki segítő személyzet akik nélkül nem működne az iskola, hat éve nem kaptak fizetés emelést. Se cafeteria egyszóval semmi juttatás a minimálbéren felül. Már unalmas a sok reklám a tévében a rezsi csökkentésről, Igen ez jó de nem azt kellene csökkenteni hanem a tisztességes fizetést adni amiből a kis ember megtud élni. És nem attól rettegni, hogy kitudja-e fizetni a rezsit és jut-e még enni valóra. Huszonnyolc százaléka nőt a húsz és harminc év kötözi korosztály munkanélküli rátája. Na igen kell nekünk sok milliárd forintból stadionokat építeni felháborító, egyébként is a futball a béka segge alatt van. Magyarországon még ennyi mély szegénységbe élő ember nem volt ! Na így teljesít Magyarország!

  2. A sok MSZP-t éltető hozzászólás lehet, hogy ugyanattól az embertől származik? Mivel valószínűleg így van, ezért szeretném megkérni, hogy másnak is engedje meg, hogy leírja a véleményét!

    Biztosan vannak néhányan akik jelentős haszonélvezői voltak Pécs vagyonának elsikkasztásának, ezért ők várják, hogy újra bekerüljenek a körbe. Valószínűleg az új buszokkal is meg van már a tervük, hogyan játsszák át egy fiktív cégnek, vagy a visszavett vízműt is jobb lenne ismét eladni egy jól fizető külföldi befektetőnek, had nyomorgassa a pécsieket.
    Ezeken kívül gondolom van még 100 másik terv, amiből jól meg lehet élni.

    Pécs valóban sokkal jobb volt az MSZP idejében, ugyanúgy, mint egész Magyarország. Az MSZP idejében nyakló nélkül lehetett vásárolni, új autót, új házat venni. Az országnak is volt pénze bőven, csak, hogy egy példát említsek tudott az alföldön autópályára alagutakat és völgyhidakat építeni.

    A probléma ott van, hogy ezt mind más pénzéből sikerült megvalósítani (pl.: Svájc, Ausztria, Japán). Így jelentős adósságteher került az országra és a lakosság nagyobbik részére. A dolgokat tetézte, hogy jött egy teljes világgazdasági összeomlás, ami majdnem beborította az egész országot is.

    Ahhoz, hogy egy ilyen mély gödörből, amibe az MSZP 8 éves kormányzásával az országot belevezette, ki tudjunk mászni 4 év nagyon kevés. Ettől függetlenül ma már látszik, hogy a FIDESZ-KDNP kormánynak sikerült csodát tenni és 3,5 év alatt egy váratlan gazdasági fordulat hatására, minden gazdasági mutató azt jelzi előre, hogy Magyarország kikerült a gödörből és elindult egy biztos növekedés irányába.

    Hozzá kell tenni, hogy az ország legjobb ipari parkjának minősítették a miénket, ezért a kormányzat is előkelő helyen ajánlja a befektetőknek. Biztos vagyok benne, hogy ennek hamarosan meg is lesz az eredménye, és jelentős számban jönnek majd létre munkahelyek is.

    Az MSZP bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan Pécs vezetésére és természetesen az ország irányítására is. Az elmúlt 3,5 év viszont minden kétséget kizáróan igazolta, hogy a FIDESZ-KDNP kormány a legalkalmasabb az ország további irányítására, mivel akár tetszik, akár nem ma MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT, mint ezelőtt 3,5 évvel!

    HAJRÁ PÉCS!

  3. Érdekes ez a világ. Mindenki csak azt látja hogy a Toller idejében milyen jól ment a szekér. Persze mert a kormány is mszp volt. Az nem baj hogy miután a baleset megvolt azon rimánkodtak sokan hogy legalább annyira térjen magához hogy a meg tudja mondani hova lett a sok suska.
    Azután most meg fújnak a Fideszre…

  4. Szockók! Nektek többet nem osztanak lapot. Saját haverjaitokkal sem tudtok mit kezdeni (Gyurcsány, Fodor stb) akkor mit akartok az országgal? Gyengék vagytok, ezt megérzik a választók is.

  5. Nem igazán vagyok a politikai élet rabja, nem nézem a parlamenti közvetítéseket, mert a munkámmal és a családommal vagyok elfoglalva, de valahogy azt érzem és akárhányszor olvasok valamit vagy nézek egy híradót mindig azt vágom le, hogy itt két tábor vitatkozik. Ennyiről szól az egész. Cirkusz! Mindenki tudja, hogy mindenki lop. Ki nagyban ki kicsiben, ez egy ilyen régió, de nem akarom elhinni, hogy nem látja be egy idő után a józan ember, hogy úgy nem lehet haladást elérni, hogy széthúzunk. Ha több jut lehet lopni belefér, de ha nincs miből és mégis lopunk az nem jó. Akkor kevésnek jut soknak nem. Talán épp ennek a megoldására születik ez a cirkusz. Azt vegyük már észre, hogy kicsit jobban kellene tisztelnünk egymást, kicsit több bizalmat adni, összefogni országos szinten, mi magyarok és meg lenne a gyümölcse. Aztán lehet lopni tovább, de kevésbé fog föltűnni…meg legalább együtt csináljuk mindenki.

  6. Berci nem csak ígérgetni kell! Meg kellene tanulni térképet olvasni, agy legalább a régi határozatokat érvényesíteni ! Amíg a kisemberrel csak kifizettetitek költségeket, hogy a pártól független haverjaitoknak semmit ne kelljen na ne! Mind egy szobába ültök ugyan azok az emberek csak hol az egyik hol a másik van fent! A lakosság számára az eredmény majdnem ugyan az! Hol voltatok 4 év alatt amikor a közgyűlési határozatok születtek? Nem hallottuk a tiltakozó közleményeket, miért? Ja akkor még nem érte meg?

  7. az előző hozzászólásomat törölték, pedig semmi olyant nem írtam, amit nem lehetne…..
    próbálkozom újra….
    éltem akkor, meg amakkor, meg most is…..az biztos, hogy ennél szarabb helyzetben még nem volt a város….ezek mindent tönkretettek!
    Berci, Laci jó arcok vagytok, szükségünk van Rátok!
    Hajrá MSZP!!!! 🙂 Mutassátok meg ezeknek, hogy mit kell, mit fogtok tenni!!!!
    Soha többet Pécsen fidesz, se Páva, se Csizi!!!

  8. Szerintem is hiteltelen ez a fickó! Nem azért, mert milliós jutalmakat vett fel a semmire, nem azért, mert volt ideje és lehetősége már bizonyítani, hanem azért, mert minden az ölébe hullott és a Toller Lacin kapaszkodott föl! És mert ő már bent van a Parlamentben a Meseházi miatt! Ezért nem fogok rá szavazni!

  9. Magyarország ma csak a kivételezett Fidesz-csókosok országa az egyik oldalon, a másikon pedig a másodrendű állampolgárok sokasága. Köztük akik a Fideszt támogatják miközben maguk és családjaik kiszorulnak a javakból…Na ez megfog változni a választásokat követően!Hajrá MSZP! Hajrá Berci és Laci!

  10. ….éltem már akkor, meg amakkor, meg most…..tényleg ennyire szarul még nem ment a városnak….akik elégedettek ezzel a helyzettel, azok elmebetegek….vagy bírkák….
    A városvezetésnek legjobb indulattal sem nevezhető gittegylet húzzon el jó messzire!
    Berci, Laci jó arcok vagytok, Rátok van szükségünk! Mutassátok meg a sok köcsögnek, hogy mit kell tenni!!!! Toller Laci büszke lenne Rátok!
    Hajrá MSZP!!!! Soha többet fidesz, se Páva, se Csizi!!!!

  11. Én mindenütt ott vagyok, ahol az igazságnak helye van! Nem a szegénységi szint a választóvonal, hanem a fejekben lévő igénytelenség. 🙁

  12. “Pajti”
    nézz már körül, hogy mi van most??? ennél rosszabb még soha nem volt!!!!
    lehet a nyóc meg 11-t szidni, de legalább voltak munkahelyek, virágzott a város……

    “Doki” hidd el, sokaknak tetszenek “azok az arcok”…jók azok!

    Hajrá Berci! Hajrá Laci! Hajrá MSZP!

  13. Az ingatlanadó felháborító! Úgy tudom, hogy Pécs ebben vezet. Más városokban nincs. Juhászék, meg mit mondhattak volna, csakis a nép akarta így, hogy a Fidesz nyerjen. Megjegyezném, összefogás nélkül nem lesz kormányváltás!

  14. A legtöbb itt posztoló jobber topikoló nyilvánvalóan hazudnak a legkisebb szégyenérzet nélkül….Az ember egy idő után elgondolkodik, hogy az itt posztoló, önmagukat fidesznyiknek nevező hívők,vajon tényleg nem látják a problémájuk valódi természetét? És azon is csodálkozom, hogy folyamatosan önáltatásban vannak, mindenféle ostobaságot összehordanak….hajrá MSZP!

  15. 2009 óta Páva polgármestersége a a Fidesz a várost a szakadékba taszította! A Fideszt gyökerestől kell kiirtani Pécsről! Hajrá MSZP! Hajrá Tóth Berci, Szakács Laci!

  16. Ilyen arcokkal az ellenzék nem tud győzni. Nem igaz, hogy nincs egy értelmes ember a baloldalon…

  17. Mit akar az MSZP? A DK nélkül úgysem érnek semmit. Miattuk nem lesz ellenzéki győzelem. Mesterházy? Tóth? Tóbiás? Ugyanmár! Komolyabb emberek kellenek ide! Hajrá Gyurcsány Ferenc

  18. Ezek a ballibek mindig mindent remekül tudnak, csak amikor 8 meg 11 éveket vannak egyhuzamban a hatalomban, sosem jut eszükbe megvalósítani. Soha többet MSZP-t!

  19. Itt volt Pintér Sándor és elvitte a hiteleket… A kérdés csak az, mit vitt még a városi vagyonból, és a korábbi bevételekből mit csoportosítottak át cserébe? A városokat a Fidesz ugyanis kiürítette, kiüresítette. Elvitték az önkormányzati hatásköröket, törvényekkel beszabályoztak mindent. Ma csakis a központi akarat irányít, a helyiek véleménye nem számít. A fideszes országgyűlési képviselők pedig asszisztáltak ehhez, megszavaztak mindent a Parlamentben.
    Csak a kormányváltás hozhat javulást. A fidesz rosszul teljesít – az ország nem!

  20. A Fidesz eltakarodhat, romba döntik a várost! Most kell változtatni, mert újabb 4 év és késő lesz! Hajrá MSZP!

  21. Kedves “kertvárosi”!
    Ha már annyira jól informált, akkor biztosan azt is tudja, ahogy a fidesz szétlopta a földeket….több tízezer hektár állami földet oszt szét saját emberei között 20 éves bérletre, ezzel kisemmizve a gazdákat….
    Vagy ahogy a fidesz bankot rabolt….a fidesz-kormány a törvénnyel visszaélve, önkényesen átvette az uralmat az ország 138 takarékszövetkezete felett. A vezetők ultimátumot kaptak: ha tiltakoznak, ki vannak rúgva!
    Vagy ahogy a fidesz lenyúlta a dohányt….a fidesz országos és helyi vezetői titkos és törvénytelen találkozókon, tisztességtelenül osztották szét a 600 milliárdos cigibiznisz hasznát! Több száz fideszes politikus családja, haverjai, a hozzájuk hű vállalkozói kör és még Csizi Péter volt osztálytársa is a haszonélvezők!
    De említhetném, hogy a magyar ÁFA a legmagasabb Európában vagy, hogy Orbánék elüldözték a munkahelyteremtő befektetőket…
    Ha érdeklik a részletek, nézzen rá a http://www.egyenesen.hu oldalra…..érdemesebb lenne a a köpködés helyett!
    Ha állítunk valamit, csak akkor tegyük, ha bizonyítani is tudjuk!

    “Janikának” csak annyit, hogy ha figyelmesebb lenne, akkor ismerné az MSZP programját….de hívja meg Bercit egy beszélgetésre és meg fogja tudni, hogy mit tennének, mit fognak tenni!

    További szép estét Mindenkinek! 🙂

  22. Kertvárosi!!!
    Tán szándékosan csal az emlékezeted?juhászék árulók voltak,mind a hárman..elfelejtetted?persze ilyenkor szelektív az emlékezet!!!az első adandó alkalommal átálltak!!!milyen emberek ezek?persze tudom,szinte hallom,a Tóthék ellopták elcsalták,bezzeg a juhászpista,az igen!!!na menjél már valahová,te bértolnok!!!árulóknak soha nem volt helye a történelemben!!!Game Over!!!

  23. Nyerni kell az MSZP-nek mert vége lesz ennek a városnak! Az MSZP alatt a város virágzott!!
    Ma meg romokban van ezt érték el a Páváék!!! Röpülj Páva!!!!

  24. Berci ha az emlékezeted nem lenne hiányos, akkor tudnád hogy Juhászt kizártátok!! Mert Toller embere volt? Vagy mert nem hagyott benneteket lopni?És akkor a többiről had ne mondjam mi igaz és mi nem….

  25. Nagyot mondani bárki tud. Berci is mondja a magáét, minden rossz, de arról nem beszél, hogy ők mit tennének!!! Neki biztos helye van a Parlamentben, így pedig könnyű észt osztani. Neki 2020-ig nem kell aggódnia a pénze miatt.

  26. Remélem elreptetik innen a Páva madarat, lementek a lakásárak, tele lett a város munkanélküliekkel és hajléktalanokkal. Fejlődés nulla, munkahelyteremtés nulla. Bezzeg a kis 40 négyzetméteres lakásomra adót vetettek ki a mocskok. Soha többet Fidesz Pécsett!

  27. A Fidesz tönkretette a várost, ideje lenne ha eltakarodnának végre. Pécsett szégyen amit művel a Páva, Hoppál, Csizi trió. Toller László idejében minden jobb volt. Hajrá MSZP!

  28. Berci! A munkanélküliség és a közbiztonság a legnagyobb pécsi probléma! Ezt kell megoldani!

Comments are closed.