13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTovább csökkenhetnek a helyi adók

Tovább csökkenhetnek a helyi adók

Még mindig 7000 pécsi nem készített adóbevallást lakásáról, házáról, azaz nem is adózott utána. Pedig a város akkor tudja csökkenteni a közterheket, ha sikerül fizetésre bírni az eddig mulasztókat is. 

A szocialista városvezetések idején vezették be Pécsen az építményadót, de sosem vették komolyan, nem is igen ellenőrizték. Ez volt a hiba, ugyanis több tízezer pécsi ingatlantulajdonosról nem is tudott az adóhivatal, amikor 2011-ben kiterjesztették az építményadót, Pécs gazdasági nehézségei miatt – tudtuk meg az adóirodán.

építményadó1

– Az eddig eltelt több mint másfél év alatt mintegy 32 ezer adózóról derült ki, hogy sosem készítet bevallást, bár kellett volna – mondta lapunknak Nagy Zoltán, az adóiroda vezetője, aki szerint még most is 7000 ilyen eset van.

[box title=”Ennyit kell ma fizetni” box_color=”#d01a1a”]Pécsen ma többek között a kis lakásokban élők és a külvárosokban házzal rendelkezők is kapnak könnyítést. Előbbiek a szokásos 200 forintos négyzetméterár felét fizetik, utóbbiakra pedig 100 négyzetméterig kapnak kedvezőbb tarifát.

Ma egy 28 négyzetmétere, átlagos kertvárosi panelben élőnek évi 2.800, egy 52 négyzetméteres lakásban élőnek 10.400, egy 74 négyzetméteres háromszobás társasházi lakásban élőnek 14.800 forintot kell fizetnie.

A családi házasok között egy 90 négyzetméteres otthonnak 20.500, egy 130 négyzetméteresnek 38.500 forint az adóvonzata.

Ha a ház külsőbb területeken van, például Rácvárosban vagy Újhegyen, ugyanekkora házak esetében 18.000, illetve 33.500 forintot kell fizetni.

Egy átlagos garázs éves adója 4.500 és 6.000 forint között van.[/box]

A vezető szerint a pécsiek közös érdeke, hogy mindenki fizessen. Ha ugyanis többen fizetnek, akkor többen kaphatnak kedvezményeket és mentességet is. Többek között emiatt  tudta a város idén januártól csökkenteni az adókat, mintegy 300 millió forinttal.

Nagy Zoltán megerősítette, a városvezetés kérésére idén is dönt majd a Közgyűlés a további adócsökkentésekről, de ezek mértéke függ az adózók számától.

Mennyibe kerülne, ha 65 m2-ig nem lenne?

A szocialisták szinte minden fórumon hangsúlyozták kampányukban, hogy hatalomra kerülésük esetén 65 négyzetméter alatt eltörlik a pécsi ingatlanadót. A párt képviselőjelöltje, Tóth Bertalan ugyan arról megfeledkezett, hogy parlamenti képviselőként önkormányzati adócsökkentésről aligha dönthet, ennek ellenére megkérdeztük, a lépés pontosan mennyi mínuszt jelentene a városnak.

Az adóiroda szerint ha 65 m2 alatt nem kellene fizetni, akkor 281 millió forint esne ki a város költségvetéséből. A szocialisták egyelőre nem beszéltek arról, honnan pótolnák vissza ezt az összeget.

Az adóiroda vezetője, Nagy Zoltán közölte: 2013-ban mintegy 3 milliárd forint folyt be a város kasszájába építményadóból, ami szinte teljesen lefedte a költségvetésbe előzetesen betervezett bevételt.

[box title=”Adósságot növelnének a szocialisták”]Az Index  nemrég számolt be arról, milyen hatásai lennének annak, ha az ellenzéki pártok megvalósítanák az ígéreteiket. Kiderült, hogy az MSZP az államadósságot (GDP arányosan) 100 százalék fölé tornászná, a költségvetési hiány jövőre a mostani háromszorosára nőne.  A DK szintén nagyobb költségvetési hiányt okozna, és az Együtt-PM esetében is megduplázódna  a hiány, és a versenyszektorban is alig lenne bővülés.

Pécsett is hasonló a helyzet, újra adósság és hitelek termelődnének, amelyet végső soron megint a pécsieknek kellene kifizetni.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő